Annyit olvashatunk arról, hogy így meg úgy csorbítják a szabadságjogainkat. Most például a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján olvastam cikket erről.

Arról volt benne szó, hogy egy csomó adatot kezelnek rólunk, és ez aggodalomra ad okot szabadságjogilag. Mert a cikk szerint az, hogy rólam valahol feljegyzik, hogy hány naponta veszek Persil mosóport, az már korlátozza az én szabadságomat. Hogy miben, az nem derül ki a cikkből. Talán nem vehetek többet Arielt? 

Elindult egy új blog a szegénységről. Hogy a valódi szegénységről szól-e, arról megoszlik a kommentelők véleménye. Mindenesetre már most nagyon érdekes írások vannak benne, itt van például az, amiben arról ír a cikkalany, hogy volt idő, amikor 340 ft-ból kellett kihúznia napokig. Az mentette meg, hogy még a hónap elején, amikor volt pénz, "beizzítottam a mélyhűtőbe egy szál sütnivaló kolbászt, valamint vettem két instant levest és némi krumpli és 2-3 tojás is maradt még a konyhaszekrényben. Tehát a legfontosabb, mindig legyen valami dugi kaja elfekvőben, amihez ilyen szitukban hozzá lehet férni."

Sosem értettem ezt a gondolatmenetet, de ez valószínűleg az én hibám. Talán nem világos, mit nem értek rajta, ezért nézzük végig a folyamatot.

Olvasom, hogy nem is olyan buta a világ legbutább alkalmazása. Azt tudja csinálni, hogy ha elvesznél a tömegben, csak felemeled a telefonod, és az az általad kiválasztott színt mutatva jelzi a társaidnak, hogy hol vagy.

Az ötlet - bár nem írják - szerintem az idegenvezetők kis zászlóiból ered, amit az idegenvezető magasra tartott, hogy az általa vezetett csoport lássa, merre kell menni, kit kell követni. Tehát az ötlet nem buta, hanem egyszerű.

És ezen elgondolkodtam. Miért gondoljuk valamiről, ami egyszerű, hogy egyben buta is? Miért gondoljuk azt, hogy csak a bonyolult, sokfunkciós dolgok lehetnek okosak?

Amikor arról olvasunk cikket, hogy mennyi felesleges dolgot vásárolunk, akkor mindenki arra gondol, hogy ezek kizárólag olyan holmik lehetnek, amiket csak azért veszünk meg, mert a szomszédnak is van, vagy mert azt hisszük, hogy ez a társadalmi elvárás, és hogy ezek a dolgok nagyok és drágák, de mindenképpen olyanok, hogy irigyeljenek minket azok, akiknek imponálni szeretnénk. Tehát ezek a tárgyak jellemzően a házunk, az autónk, a ruháink, a kiegészítőink, a kütyüjeink. Esetleg a tévénk, a házimozirendszerünk, a márványpadlónk, a bőrgarnitúránk.

Bár ezek vonatkozásában is felléphet a gyűjtögetés, főleg a ruhák és kiegészítők (cipők, táskák, ékszerek) terén, de azért nem csak ezeken a területeken lehet túlköltekezni. Én például papírmániás vagyok.

Ez egészen biztos, mert ahogy itt ülök a számítógép előtt, hallom, ahogy idén először, kint a fán, csak úgy egyszerűen csicseregnek a madarak! És ha valaki, akkor őr tudják, mikor van itt az ideje a csicsergésnek...

Szóval le a téli búskomorsággal: itt a tavasz!