A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

Ilyen volt a Vánszorgás Napja

2015. június 15. - Hujber Tünde

Tegnapelőtt sem volt kegyes az időjárás mindazokhoz, akik részt vettek a Vánszorgás Napján, vagyis egy könnyű gyalogtúrán az Árpád-kilátótól Hűvösvölgyig. A rekkenő hőség miatt sokan valószínűleg inkább a balatoni csobbanást, vagy a lehúzott redőnyöket és a klímát választották, így egyedül vágtam neki az izzasztó feladatnak.

10.25-kor értem a 11-es busz Nagybányai úti végállomásához, és rögtön be is vetettem magam az erdőbe - hűsölés céljából. Az Árpád-kilátónál a kilátás mellett megtekintettem az ott alvó hajléktalant, majd elindultam az Oroszlán-szikla felé. Az út kellően lassú volt, ám kellemes. Szombathoz képest meglepően kevesen voltak, a hőségben tényleg nem sok embernek volt kedve túrázni. 

i3471.jpg

i3502.jpg

i3.jpg

Amikor elértem a vitorlázórepülőtérhez, gondoltam egy nagyot, és elhatároztam, hogy Hűvösvölgy helyett elugrok megnézni a Gercsei templomot. Nem volt jó ötlet. Nem a templom miatt, hanem mert az egész út 90%-ban erdőmentes volt, mivel a Gercsei templom a semmi közepén fekszik. Az utolsó, közvetlenül a templomhoz vezető út pedig szó szerint igen rögösnek bizonyult. Ígéretemhez híven közben jutott idő arra, hogy megcsillogtassam makrófényképezési képességeimet. Íme az eredmény:

i4.jpg

Azt hiszem, sokat lendítene az emberiség sorsán, ha valaki befizetne egy fotótanfolyamra. :) Azért sikerült normálisat is készíteni. Meg tudná mondani valaki, milyen virág van a képen? Kicsit a kamillára hajaz, de szerintem nem az.

i5.jpg

i6.jpg

Ezzel a rögös úttal vigyázni kell, ha elesel, semmiképpen se a kerítésben akarj megkapaszkodni, mert az villanypásztor! A templom maga fákkal van körülvéve, messziről csak a teteje látszik.

i8.jpg

i9.jpg

A templom után azonban még mindig nem adtam fel, és elgyalogolva Hidegkútra úgy döntöttem, hogy én bizony megnézem még a Máriaremetei kegytemplomot is, elvégre mit ér a leégés hőguta nélkül? Az elhatározást tett követte, de sajnos a templomban éppen esküvő volt, bemenni nem lehetett. 1 órás fák alatti hűsölés után feladtam a várakozást az esküvő végére, hogy bent is tudjak fényképezni, és befejezettnek nyilvánítottam a napot. Az 1 órát nem töltöttem tétlenül, megterveztem a következő tájgyalogló kirándulást, részletek hamarosan!

i11.jpg

i10.jpg

Summa summárum, a Google térképe szerint a teljes táv kb. 10 km volt, kisebb kitérőket nem számítva (mint amikor egyszer egy elágazásnál a sárga jelzést rossz irányba követtem vagy 10 percig). 10.25-kor indultam a nagybányai úttól, és 15.25-kor értem a Máriaremetei kegytemplomhoz. Ebben persze pihenők is voltak, és nincs benne a végén az 1 órás pihenő a templomnál, de mégis nyugodtan mondhatom, hogy a tempó kb. 2 km/óra volt.

Hiába, én megmondtam, hogy ezen a túrán nagyon lassan fogunk menni! És szerintem ez még nem is rekord. :)

terkep.jpg

Legközelebb ugye eljössz?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr617545148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sgdhsdfhsfdh (törölt) 2015.06.18. 11:43:03

Ha tudom, hogy ilyen kevesen lesznek, akkor erre is mentem volna.
A tömeget nem szeretem, viszont túrázni igen.
Legközelebb mindenképpen megpróbálok menni. :)

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.06.19. 10:54:06

@1z9DKE2ar0F: Hát ennél kevesebben nem is lehettünk volna. :) Legközelebb várlak, figyeld a blogot és/vagy a Facebook-oldalt!

sgdhsdfhsfdh (törölt) 2015.06.19. 13:28:32

@Hujber Tünde: Figyelem. :)

Lybella 2015.06.25. 00:48:35

Kedves Tünde, a kamillaszerű virág böcsületes neve: ligeti seprence :) vagy seprőke. Észak-Amerikából származó gyom, özönnövény.

Irbisz 2015.07.02. 14:33:30

hösegben nem jo turazni, hacsak az ember nincs mar alaposan "hozzaedzödve".
A hozzaedzödessel meg az a baj, hogy nagyobb kihivas 30+ fokban törtenö turazast megszokni, mint akarhany kilometeres turahoz - normal idöjarasban.
süti beállítások módosítása