A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

2014. szeptember 29.

2014. október 06. - Hujber Tünde

Ez a nap sorsfordító volt az életemben.

Ugyanis ezen a napon elhatároztam, hogy hétköznaponként, munkaidő után, otthon már nem kapcsolom be a számítógépet, és nem ülök le internetezni. Szinte minden este elvett 1 órát, de néha kettőt is, és nem nagyon adott cserébe semmit. Szerencsére a munkahelyemen, ha éppen nem vagyok ügyfélnél, van lehetőség ránézni a hírekre, levelekre. A blogjaimat pedig úgyis hétvégén írom, és akkor foglalkozok az egyéb ügyeimmel is.

Ha jobban megnézed a dátumot, észreveheted, hogy 2014. szeptember 29-e éppen 1 héttel ezelőtt volt. Sorsfordításra, új szokások felvételére ugyanis bármelyik nap jó, nem csak január 1-je.

Például ugyanilyen sorsfordító volt 2008. szeptemberének egyik napja: akkor fogyott el itthon a só. Végleg. Ugyanis azóta nem vettem. Azon a tavaszon kiderült, hogy mint annyi embernek, nekem is magas a koleszterinszintem, ezért - egyebek között - azt a pici lépést hajtottam végre, hogy amikor elfogyott a só, onnantól nem sóztam semmit, hiszen az a sómennyiség, ami a bolti és éttermi ételekben van, bőven elég, sőt még sok is.

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy amikor életmódot akarnak váltani, valami nagyban gondolkodnak. Ez nem meglepő, hiszen az életmódváltás az nagy dolog. De amikor azt hallom, hogy valaki, aki sosem mozgott az iskola óta, hirtelen megfogadja, hogy ezentúl heti 3x2 órát az edzőteremben tölt, akkor egyáltalán nem lepődök meg rajta, hogy az illető már a második alkalomra sem megy el.

Merj kicsiben gondolkodni!

Apró lépések visznek közelebb a sikerhez. Nem sózod meg az ételt, nem internetezel hétköznap este. Számtalan apró dolgot teszek még, amit az előtt nem tettem, ez csak két kiragadott példa volt. Neked sem kell mást tenned, csak apróságokon változtatni, és azokhoz a változtatásokhoz ragaszkodni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr566763199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása