A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

7 szabály az élet egyszerűbbé tételéhez

2014. szeptember 25. - Hujber Tünde

A nyári olvasmányaim között volt Leo Babauta cikke, amiben arról írt, hogyan alakította át 7 szabály segítségével az életét úgy, hogy az sokkal egyszerűbb lett. A 7 szabály némelyikét annyira érdekesnek találtam, hogy lefordítottam a listát. Íme:

***UPDATE***

A kommentekből kiderült számomra, hogy a bevezetőben írtak ellenére azt hiszitek, hogy ez az én 7 lépéses listám. Nem az enyém, csak lefordítottam. És a fordítás ténye sem jelenti azt, hogy mind a 7 pontban hiszek. :) A cikk igazi szerzőjéről is essen pár szó, mert többen szinglinek, sőt autistának nézik. Leo Babauta 6 gyerekes családapa. Blogja, a ZenHabits, benne van a világ legolvasottabb 25 blogjában. Régen ő is olyan átlagember volt, mint te meg én. Aztán egy szép napon úgy döntött, hogy megváltozik. Leszokott a dohányzásról, vegánná lett, elkezdett futni, teljesen életmódot váltott. Blogja erről a váltásról szól. Annyira jól sikerült a váltás, hogy ma már ebből él.

My story címmel van a blogjának egy aloldala. Feltétlenül olvassátok el. Ha kéritek, azt is lefordítom.

*** ***

És akkor tényleg jöjjön a lista.

1. Minden héten pénteken kiürítem a levelesládám. Rendszerint 5-10 levél van az emailfiókomban (kivéve, amikor utazom), vagy sok esetben még kevesebb, de ezek közül jó pár elfekvő, mert nem akarom megválaszolni őket, vagy túl sok dolognak kellene utánanéznem, hogy meg tudjam őket válaszolni. Így hát az emailfiókomban hevernek egész héten, és folyton akörül forognak a gondolataim, hogy meg kell őket válaszolni, tehát mentálisan zavarnak. Ezért szokásommá tettem, hogy minden pénteken kiürítem a levelezésem - megválaszolom őket, vagy archiválom azokat, amikre nem fogok válaszolni. Ez csodálatos érzés, mert egy üres inbox nagyon szép tud lenni. Aztán persze újra elkezdenek érkezni az emailek, de az már rendben van... nem az a fontos, hogy az inbox állandóan üres legyen, ezért szándékosan benne hagyok 2-3 levelet egész hétre, mert nem akarom, hogy az üres inbox megszállottja legyek. Csak egyszer egy héten.

2. Minden vasárnap kiürítem az Instapaper fiókomat is. Szeretek hosszú cikkeket olvasni online, de olyan sok időt elvesznek, hogy szokásommá tettem, hogy nem olvasom el őket azokban az órákban, amikor a legproduktívabb vagyok, hanem ehelyett elmentem őket Instapaperre, hogy majd valamikor később elolvassam. (A Readibility, Pocket, vagy a Safari beépített olvasd-el-később funkciója ugyanilyen jó erre a célra). Ez azt jelenti, hogy 10-20 cikk vár arra, hogy a szabadidőmben elolvassam, pl. akkor, amikor sorban állok vagy vonaton ülök. De még így is felgyűlnek, és megtanultam, hogy ha valamit nem olvasok el, akkor azt soha nem is fogom elolvasni. Így hát elhatároztam, hogy minden hétvégén kiürítem az Instapapert. Főleg vasárnaponként annyit elolvasok, amennyit csak bírok, a maradékot pedig törlöm. 2 cikket hagyok csak benne minden vasárnap este, hogy azért mindig legyen valami olvasnivaló.

3. Előbb mindig a fontos dolgokat végzem el. Email, online olvasás, közösségi média, stb ... ezek képesek felzabálni a napot, ha hagyod. Ennek a szokásnak a bevezetésével biztosra vehetem, hogy mindig végzek a fontos dolgokkal, amiket egyébként mindig csak halogatnék, mert nincs rá idő vagy energia. Számomra ilyen fontos dolgok a meditálás és az írás, körítve némi zavartalan olvasással, mielőtt nekiállnék az emailekkel vagy mással foglalkozni.

4. Minden nap ugyanazt a ruhát hordom. Van egy csomó ruhám, amiket viselek: szürke és fekete pólók, egy farmer (vagy rövidnadrág, ha otthon vagyok). A farmerhoz bármelyik póló megy, így nem kell sokat gondolkodnom, mit vegyek fel. Megjegyzés: a hajammal ugyanígy vagyok, minden héten leborotválom. Persze ez a szabály nem jó mindenkinek!

5. Minden nap ugyanazt eszem. Az igazat megvallva, imádok enni, szeretem a jó ételeket, de rájöttem, hogy ha étteremben eszek, az nem csak a derékbőségemnek és a pénztárcámnak árt, de túl sok időt és energiát is felemészt. Így hát a jó éttermeket és gourmet ételeket a különleges alkalmakra tartogatom, hétköznapokon pedig mindig pontosan ugyanazt eszem. Ez a "pontosan ugyanaz" időről időre változhat, de általában 6 hónapon át ragaszkodom egy bizonyos ételhez, legyen szó ebédről vagy vacsoráról. Ez a szabály sem jó mindenkinek, tudom. Mostanában tempehet eszem zöldségekkel, naponta kétszer (erősítő edzéses napon eszem apróra vágott zabot bogyókkal, és lenmagot reggelire). Ezt megelőzően tofut ettem sokáig, azelőtt pedig chilit babbal. A sok zöldségnek jó élettani hatása van. Nem eszem sok gabonát, sem snacket vagy gyümölcsöt. Édességeket vagy finomított gabonát csak azokon a bizonyos különleges napokon eszem, amikor társaságban vagyok, és az igazat megvallva, nem hiányoznak. Ami a lényeg, egyáltalán nem fontos, mit eszel állandóan, csak készíts belőle sokat, és azt edd 3-4 napig.

6. Szabj határokat bizonyos dolgoknak. Vannak dolgok, amiket nagyon élvezek, de ha túlzásba viszem, akkor nem tesznek jót. De mivel szeretem őket, hajlamos vagyok túlzásba vinni. Így hát határokat kellett szabnom. Például: ma már csak naponta kétszer, 30-30 percig olvasok online, naponta csak 1 pohár vörösbort iszok esténként, fél csésze kávét reggelente, 2 darab édességet hétvégenként. Ezek a szabályok is időről időre változnak, de nálam ragyogóan beváltak. Imádom ezeket a dolgokat, de nem viszem őket túlzásba.

7. Végezz úgy egy tevékenységet, mintha szent rituálé lenne. Ez az a szabály, amit a legtöbbször elfelejtek, de mégis, egyre jobb vagyok a gyakorlásában. Íme, az ötlet: minden egyszerű cselekvést úgy végzünk el, mintha az csak valamiféle mellékes dolog lenne az előtt, mielőtt az igazán fontos dolgoknak nekiállunk. De mi lenne, ha ezeket az egyszerű cselekvéseket valamiféle különleges fontossággal bíró szent rituáléval körítenénk? Kézmosás? Gondolj bele egy pillanatig, mekkora csoda ez, különösen annak fényében, hogy hány embernek nem jut víz. Lazíts, és tudatosan figyelj oda a kézmosáskor: végezd úgy, mintha az egy különleges, szent kézmosó rituálé lenne. Gondolkozz ugyanígy mosogatáskor. Minden edény egy csoda, minden, amit ekkor érzel, új fontosságot kap. Minden csepp víz drágakő, amire érdemes odafigyelni. Ezt a szent rituálé-érzést ki lehet terjeszteni mindenre: az írásra, egy email megválaszolására, amikor egy barátoddal beszélgetsz, amikor a gyerekeddel játszol, amikor zuhanyozol, ha sétálni mész, amikor a számláidat fizeted be. Mindegyik méltó a teljes figyelemre, és megéri odafigyelni rájuk az öröm és a megbecsülés miatt.

Mi a véleményed ezekről a tanácsokról? Melyiket tartod a leghasznosabbnak, és melyiket a leghaszontalanabbnak?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr246695297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CharlieBrown 2014.09.25. 23:56:52

4. 5. 7. nettó faszság.
mi az már, hogy egy fajta kaját tartósan? az aztán mindent tartalmaz jah...
szent rituálé egy lábas elmosogatása? neked elmentek otthonról. :D

Tiszta Monk nyomozó vagy bakker. Mifelénk ezt betegségként kezelik, nem közszemlére teszik.

keresztyén szellemiségű strihkurva (törölt) 2014.09.26. 02:28:51

Előbb mindig a fontos dolgokat végzem el és a szabj határokat bizonyos dolgoknak című szabályok teljesen értelmes felvetések, de a többi legalábbis enyhe fokú autizmusra utal.
Nem baj, az autizmus amúgy is trendi és hipszter dolog lett manapság, lassan már én érzem magam kellemetlenül, hogy nem vagyok autista.

Ez az egyszerű élet is egy levetkőzendő, kezelendő mániává válik, ha valaki ennyire elvakultan nyomja.

sebi77 2014.09.26. 05:09:29

Az első két mondatból + a linkből kiderül, hogy ez egy zen buddhista listája, ami sok mindent megmagyaráz. Kis odafigyelés csodákra képes!

kasu 2014.09.26. 05:15:50

Ez nem "egyszerű élet", hanem maga a sivárság. Azt mutatja, semmi dolga, igazából nem történik túl sok minden vele és nem is érdekli túl sok minden...

egy másik répatorta 2014.09.26. 07:11:20

Anyáááám !
1-2 pont elintéz mindent a számítógéppel, majd 3. pontban figyelmeztet hogy ne tegyük,
A 4. elé bele lehetne rakni hogy szarok a takarításba, rendrakásba, anyám majd megcsinálja, vagy élek a kupiban. Lefogadom hogy szüleivel élő jó esetben 30 alatti emberről van szó. Ha ennél idősebb akkor sürgősen szakember segítségét kell kérni.
5. Hát nem egy konyhatündér az biztos, mást és tartalmasat enni semmivel sem kevesebb idő. Ezzel nulla energiát lehet megspórolni. Mellesleg a gasztronómia és az azzal eltöltött idő jelentős komfort érzet javító. Hogy szingli az biztos és hogy nem kell gondoskodni senkiről. Na így ne legyen okos valaki.
6. A példádból kiderül hogy nincs normális tevékenységed, hobbid, csak vergődsz. Sportolj, csinálj valamit. Az nagyságrendekkel fog javítani a jelenlegi vekengő állapotodon. Se kutyád,se macskád. Fogadj örökbe egyet és leld örömöd benne.
7. Hááát erre már aztán nem is tudok mit mondani.

Emogen 2014.09.26. 08:09:18

Tisztára mint a zexem. Az is csak lebeg/ett a víz felszínén, mint az a bizonyos, de persze közben ő a világ közepe, meg a spanyolviasz. Az ilyentől menekülni kell, brrrr.

anyahajókabinajtóhajtogató 2014.09.26. 08:17:20

Nekem 3 gyerekem, 2 állásom és egy hobbim van, az ehhez hasonló egyszerűség megoldhatatlan számomra de nem is akarnám soha.

Egy Hun Hunniából 2014.09.26. 08:38:53

Közel 15 GB-nyi (GB!!!!!) e-mailem van! Több évtizednyi! Mindent vissza tudok keresni ha kell. És ugyanúgy nem zavarnak az olvasatlanok, ahogyan a meg nem élt történések, vagy a sosem látott vidékek.

A 2. pontban azt se tudom miről firkáltál, nem is hiányzik!

+ A mobiltelefonon van OFF gomb, amivel ki is lehet kapcsolni, vagy csak simán csendesíthető, sőt otthon is hagyható. Függőknek csak gyakorlás után, de MEGÉRI ! :-DDDDD

TV-t nem nézek, hazudnak rendületlenül & filmeket vetítenek hogy megnézd a reklámjaikat vagy szarzsákokat nyomnak a képedbe "példaképként" Pfejjjjjjjj
Súlyosbító körülmény ha a HÁLÓszobádban van BÁRMILYEN kütyü, ketyere (TV/rádió/HIFI/telefon/stb)

Minimum napi 30p-1 óra amikor nálam teljes a csend! Reggel híreket hallgatni/nézni önsorsrontás!(szerintem! Próbáld ki, nem fog hiányozni, sőt jobban érzed majd magad! ;-)

Telefonhíváskor is lehet mondani (szinte bármikor, bárkinek) hogy mos nem alkalmas. Majd visszahívod/vagy keressen inkább **-kor! MŰKÖDIK! :-DDDDD

Az erdő "csendje" nagyságrendileg jobb hatású bármilyen "templomnál" Ebbe "a fogyasztói társadalom templomai" főleg bele értendők.

Autó nélkül lehet élni. Sőt érdemes! Ha megteheted!

Ha igazán gazdag leszek, akkor sohasem lesz nálam telefon. A karóráról már több évtizede lemondtam(jól esett!).

Most esett le,hogy az igazán gazdag pont olyan mint egy koldus: mindene lehetne de semmire nincs szüksége! Ha van esze! ;-D

Kalac 2014.09.26. 08:39:33

Igénytelen,szürke,sivár,sodródó,egyszerű lélek.Aki szeret enni,változatosan eszik,hiszen az gyönyörködtet
.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 08:58:08

Frissítettem a cikket. Írtam pár sort a lista igazi szerzőjéről, Leo Babautáról. Olvassátok el.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.09.26. 09:23:41

@anyahajókabinajtóhajtogató:

"Nekem 3 gyerekem, 2 állásom és egy hobbim van, az ehhez hasonló egyszerűség megoldhatatlan számomra de nem is akarnám soha."

Feleség/csaj nincs, vagy csak véletlenül maradt le a listáról? ;)

Monika76 2014.09.26. 09:25:07

Feltehetően azért hiszik hogy te írtad mert nem olvasták el rendesen a bejegyzést csak átfutottak rajta és/vagy nem tudták értelmezni az olvasottakat vagy nem is akarták igazán.
Szerintem az 1.2.3. pont abszolút követendő.
A 4. pontnál többen azt hiszik hogy technikailag ugyanazt a ruhát hordja holott arról beszél hogy ugyanazt a tipusú ruhát - farmert pólóval -, ami semmiben nem különbözik az ing/blúz-nadrág kombótól mindennap. Persze van akinek meghatározott ruhában kell dolgoznia amit nem venne fel otthon, bár ha szellemi foglalkozásúakról beszélünk, lehet otthon is hordani ugyanannak a a ruházatnak a puhább anyagú verzióját.
Az 5. pontban a tempeh sokféle képen elkészíthető különböző zőldségekkel, miben különbözik ez a napi akárhogyan elkészített hús+zöldségtől? Semmiben.
6. pont követendő szerintem.
A 7. pontról azt gondolhatják sokan hogy idópazarlás meg minek, pedig csak az a lényege hogy értékeld jobban a kényelmet amiben részed van és ne tekintsd olyan természetesenek. Ha csak egy hétig nincs folyóvíz vagy áram vagy wc papír vagy mosogatószer vagy bármi ami olyan természetes, utána rögvest értékelnék ami van.

Shoyu 2014.09.26. 10:01:03

Engem a blogbejegyzést író érdekelne inkább. Mi fogott meg ebben a cikkben? Egy mentális betegségben szenvedő ember irhatta, számára fontosak is az ilyen szabályok, lehet, hogy tanították is neki, de egy "normális" ember számára nem használhatóak. Talán az 1-es pont, aminek értelmét látom, a többi inkább kényszeres rendszerezésre utal. A 4-es pontot nem lehet értelmezni, mivel a mindennap ugyanazt a ruhát hordom, magyarul azt jelenti, hogy mindig ugyanazta a ruhát hordja, nem javaslom senkinek. Az étkezésnél pedig alapszabály a változatosság, vegán vagyok, én is eszek tempehet, néha tofut is, bár a tempeh egészségesebb, de minden egészséges táplálkozási rendszert el lehet rontani azzal, hogy csak egyetlen élelmiszerre fókuszál. Ennél még az is egészségesebb lenne, ha nem lenne vegán és mindent össze-vissza enne.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 10:19:52

@Shoyu: Az is szabály, ha nincs szabály. :) Érdekes kérdés lehet az, hogy az emberek miért azt tartják normálisnak, ha hagyjuk az életünket szabadon szétfolyni a kezünk közül: az időnket, a pénzünket, a környezetünket, a teendőinket.

Nyilván ez egy skála, aminek az egyik végén a teljes szétfolyás van, a másik végén végén viszont a totális szabályozottság. A legjobb valahol középen lenni - vagyis szabályokra és keretekre mindenképpen szükség van. Viszont úgy tapasztalom, hogy az emberek azt tekintik normális embernek, aki inkább a teljes szétfolyás felé tendál.

Engem éppen a kritizált pontok fogtak meg a listában. De nem úgy, hogy "ej de jó szabályok ezek", inkább olyan szempontból, hogy elgondolkodtam rajtuk. Belegondoltam, hogy annak idején minden falusi asszony kék ruhában, kötényben, fejkendőben járt. Anyukám úgynevezett "otthonkát" hordott. Mindenkinek van "otthoni" ruhája, egy térningszerkó, vagy farmer-póló kombó, ugyanabba a papucsba bújunk, ha hazaértünk. Ez vajon nem azt jelenti, hogy tulajdonképpen mindenki ugyanazt hordja napokon keresztül? Még a yuppiek is mindennap hasonló öltönybe, kosztümbe bújnak!

És az ételek? Én minden hétvégén tükörtojást reggelizek baconnel, és mindennap iszok 2 kávét. Autista vagyok-e ez miatt? És aki mindennap a mekibe jár, vagy mindig pizzát rendel?

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.09.26. 10:22:39

Miért kéne egyszerűbben élni?
Nem szeretem az ilyen tanácsosztogatásokat. Ha neki jó így, csinálja. A többiek meg hadd élvezzék a változatos étrendjüket.
Minek megmondani? :O

Shoyu 2014.09.26. 11:17:25

@HTünde: Nem akarlak analizálni, de valószínűleg neked vannak időbeosztási problémáid és sok más embernek is persze és ezért érdekel. Manapság inkább az a divat, hogy mindenki minél jobban ossza be az idejét, tömegével jelennek meg erről a könyvek, tréningek, stb. Tehát nem azt tekintik normálisnak, aki, ahogy te írod a teljes szétfolyás felé tendál. De nyilván ez egyénenként, kultúránként változik. Nekem van nagyon súlyos kényszeres rokonom, így főszabályként (azon felül, hogy már nem találkozom vele, mert idegesítő) azt állítottam fel, hogy ameddig ő az elmebeteg szabályozásait felállítja magának és betartja, az addig oké, ha már elkezd őrjöngeni, mert nem sikerül teljesíteni a napi tervet, azt még elviselem, de ha engem is bele akar rángatni a baromságába, tehát rámkényszeríti a napi tervét azt nem hagyom. Vigyázni kell a spontaneitásra, mert a túlszervezéstől be lehet kattanni. Nyilván nem vagy autista attól, ha vasárnap tükörtojást eszel. De vannak autisták, akiknek valóban mindent rendszerbe kell foglalni, mert különben semmit nem tudna megcsinálni egész nap, sőt nemcsak autisták kerülhetnek ilyen helyzetbe, mástól is szét lehet esni.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 11:29:18

@Shoyu: Nem gondolod, hogy az ok-okozati sor éppen fordított? Éppen azért jelennek meg ilyen könyvek, mert a "normális" elcsúszott egy nemnormális irányba?

Vagy vegyünk egy másik példát: ha fogyókúrás könyvek jelennek meg sorban, akkor az lenne a kritikád ellenük, hogy "nehogy már ránk erőltessék, normális kövérekre a hülye fogyókúrás szabályaikat" és azon morfondíroznál, hogy miért lett hirtelen "normális" az egészséges(!) soványság az egészségtelen kövérség helyett?

Az emberek igen nagy tömege fütyül az időbeosztási, egyszerűbb életet propagáló vagy éppen fogyókúrás könyvekre, tanácsokra. Vagyis amikor azt írom, hogy az "emberek nagy része a szétfolyás felé tendál és ezt tartja normálisnak", akkor én erre az embertömegre gondolok.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 11:32:09

@holdkoros: Ez a vélemény addig rendben van, amíg a 7 milliárd emberből 10-20 él "nem egyszerűen". Elfér a többi között. De ha a 7 milliárdból 6,5 milliárd él nem egyszerűen, az már nem csak a maradék fél milliárdnak gond (nekik a legkevésbé), hanem az egész Föld nevű sártekének, amin élünk. Lesznek majd posztok az egyszerűbb/bonyolultabb élet és a Föld élhetőségének az összefüggéseiről is.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.09.26. 11:41:18

@HTünde: Aha. Szóval ha a 7 milliárd ember mind ugyanazt a kaját eszi fél évig minden nap, akkor a sártekénk sokkal tovább életben marad. Ugye te is érzed, hogy ezzel valami nem stimmel?
Sőt. Attól, hogy munka közben nem nyomkodod a fészbukot, ugyanúgy be van kapcsolva a számítógép. Tehát megint nem védtél környezetet. Sőt. Ha 2 farmert meg 3 pólót váltogatsz, azt ugyanúgy a kínai gyerekmunkások gyártják, mintha 4 farmert és 8 pólót váltogatnál. Cserébe ha kevesebb ruhád van, többet kell mosnod (már ha a mocskosan járkálás nem tartozik az egyszerű élethez). Az megint nem valami kímélő. A Földnek amúgy teljesen mindegy, hogy felfalok -e naponta egy tábla csokit, vagy sem. Ha kivetítjük a 7 milliárd lakótársra, akkor sem az a bolygó érdeke, hogy ne zabáljunk csokit minden nap, hanem az, hogy ne az előgyártott, műanyag szarba csomagolt verziót toljuk, hanem DIY. Megjegyezné még, hogy a kézmosás szent rituáléként végzése talán még árt is, mert a rituáléknak ugye megadjuk a módját, tehát az idejét is, ami gyanúsan vízpazarlónak hangzik. Az meg, hogy rituálisan törlöm -e a seggem, vagy csak úgy, pont mindegy Természet Anyának.
Az ímélek törlése meg igazi környezetvédelem. Remélem ti is mind szelektíven gyűjtitek a virutális szemetet, nehogy köhögjön tőle a bolgyó.
Maradjunk annyiban, hogy ez nettó hippi baromság. Nem a zöldség (~mint szemlélet) ellen vagyok, sőt. A fenntartható fejlődés, alternatív energiaforrások, passzív ház, stb elgondolások szerintem nagyon is üdvösek, és baromi jó lenne, ha a jelenleginél több ember törődne azzal (is), hogy ez a hely még 300 év múlva is itt legyen, és a mostaninál kicsit élhetőbb legyen.
De hogy ezen nem a fél éves moszatrágás (vagy mi az, még sose hallottam arról az obskúrus nevű "ételről" amit az úr itt emleget) fog segíteni, na az hétszentség.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 11:51:24

@holdkoros: Mitől lenne számodra élhetőbb a bolygó?

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2014.09.26. 11:58:36

@HTünde:
kevesebb rámerőszakolt nézet/vallás/elgondolás (= nem vagyok hülye/rossz/stb csak mert másképp szeretnék élni, mint ami valaki(k) szerint az egy igaz út)

sokkal kevesebb politika a hétköznapokban

vagy világbéke, vagy írtsuk végre ki a kiírtanivalót (pl. a kretének)

normalizált közlekedési viszonyok, normálizált erőforrásokkal

amúgy pedig valósítsuk meg a hidegfúziót, és a környezetszennyezéssel kapcsolatos problémáink 85%-a eltűnne. Nem valószínű, hogy a jeget egyhamar vissza tudjuk fabrikálni a sarkvidékre, ahogy az ózonlyukak is ott tátonganak, amit nem fogunk csak úgy befoltozni. Sőt, valóban nem történik semmi olyan, ami amúgy ne történne, csak jelentősen felgyorsítottuk a folyamatot. Nyilván, ha az emberek fejében végbemenne egy olyan változás, ami által a többség felfogja, hogy mennyire felesleges, és sehova sem vezető út a kényszeres fogyasztás, az tök jó lenne. De az ember nem ilyen, és természeténél fogva nem ilyen. Talán Rousseau volt az utolsó, aki még őszintén hinni tudta, hogy az ember eredendően jó (erkölcsi értelemben) és értelmes lény, de már tőle is naív kedvességnek hangzott.
Azóta számos alkalommal bebizonyítottuk, hogy ez nincs így. Szóval én a magam részéről inkább kiélvezem az elkerülhetetlen pusztulás utolsó pillanatait, és gyalázatos önző módon remélem, hogy nem az én életemben szabadul ki a metán a jég alól.
Mert hogy egy klasszikust idézzek: akkor bizony baszhatjuk :)

Bona Fides 2014.09.26. 12:03:29

Én szeretnék egyszerűbben élni. Azt szeretném, ha egy lakatlan szigeten,, vagy egy tanyán élhetnék konyhakert, baromfiudvar, könyvtárszoba háromszögben.
Az emberek közül kizárólag a páromra és a gyerekeimre vagyok kíváncsi.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2014.09.26. 14:30:57

@Bona Fides: Én szeretnék internetet is a lakatlan szigetre. :)

micsoda? 2014.09.28. 19:30:46

"Blogja, a ZenHabits, benne van a világ legolvasottabb 25 blogjában. "

Azért ez a minősítés elgondolkoztató, annak alapján amit itt a fordításban megjelent. Tényleg forditott szemléletre vall, lehet ezért nyerő. Egyébként nekem is a 7 pont szerinti élet nem egyszerű, hanem sivár.

eszeleny 2014.09.28. 22:18:34

Ennek a Leonak éden lenne a dutyi, de szimplán elmehetne katonának is. Aztán ehetné ugyanazt és szép egyforma ruhát hordhatna... Meg a hajviselet is bejönne neki... :)
süti beállítások módosítása