A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

Az önkéntesen egyszerűek

2014. május 03. - Hujber Tünde

A Tudatos Vásárlók Egyesülete honlapján már 4 éve megjelent egy cikk, ami szerint virágzik az önkéntes egyszerűség mozgalom.

Hol? Kérdezhetnénk joggal. Amerre én járok, munkahelyeken, baráti társaságban, nyomát sem látom. Ennek valószínűleg az is az oka lehet, hogy ahány "önkéntesen egyszerű" ember van, annyiféleképpen éli meg ezt a filozófiát. A TVE cikke is így fogalmaz:

"A mozgalom rendkívül színes. Sokban hasonlít a helyi élelmiszer-termelést támogató kezdeményezésekhez, bizonyos helyeken viszont veganizmussal, az állati összetevőkből álló élelmiszerek és termékek elutasításával párosul. A zöld civilek és -pártok programjában szintén megjelenik, de találunk közös pontokat az antikapitalista és alterglobalizációs mozgalmakkal is. Maga az egyszerűség megélése szintén széles skálán mozog, az egyszerű napi praktikáktól a fogyasztói társadalom radikális tagadásán át az egész tudatot betöltő vallásos felfogásig.

Az önkéntes egyszerűséget vallók különféle nézőpontjai így akár ellent is mondhatnak egymásnak. Van, aki a fogyasztói társadalmon belül jobb és takarékosabb életmódra törekszik, más viszont az egész rendszert elutasítja. Néhány alapérték azonban közös. Lényeges az anyagi egyszerűség, a fölösleges, bonyolult, káros dolgok elutasítása. Az emberi lépték, amely áttekinthetőséget, biztonságérzetet ad. Az önállóság, amely segít elkerülni, hogy például bankoknak és más intézményeknek legyünk kiszolgáltatva. De fontos a környezettudatosság és a folyamatos lelki fejlődés is."

Én például nem vagyok vegetáriánus, és nem tagadom a globalizációt sem. Vallásos sem vagyok. De zavar, hogy a körülöttünk lévő tárgyak, folyamatok egyre bonyolultabbak, egyre több időt vesz el a megszerzésük, megértésük, használatuk, karbantartásuk, zavar, hogy egyre több helyet foglalnak (igen, a folyamatok is tudnak sok helyet foglalni!). Én úgy gondolom, ezzel a gondolattal és ezekkel az érzésekkel nem vagyok egyedül.

Aki önkéntesen (vagy tudatosan) egyszerű, az kevés tárgyat birtokol, abból is az egyszerűbbeket; törekszik arra, hogy bizonyos problémákat egyszerűen oldjon meg; nem rohan, az életet próbálja emberi tempóval élni (ezen a ponton kapcsolódik a slow movementhez, vagyis a lassúságot előtérbe helyező mozgalomhoz).

Az önkéntes egyszerűség - mint a Wikipédia is írja - nem egyenlő a szegénységgel, és nem egyenlő az aszkézissel sem. Az L. Ritoók Nóra blogján olvasható szomorú történetek szereplői nem önkéntesen egyszerűek, hanem nyomorognak. A tudatosan egyszerű életet élő ember nem nyomorog, csak úgy gondolja: bár megvehetném, de nem veszem. Mert mi szükségem van rá? Nem bonyolítja túl a dolgokat, igyekszik mindent egyszerűen elvégezni, akkor, amikor arra szükség van.

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr896102291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása