Szomorúan olvastam a hírt, hogy eltűnt egy holland túrázó a Bakonyban. Aztán örömmel olvastam, hogy megkerült. Még nagyobb örömmel olvastam, hogy azért "tűnt el", mert megfeledkezett a telefonjáról. Egy értelmes ember!

Kicsit mintha rabul ejtettek volna minket a családtagjaink, nem?

Szinte már kötelező a nap minden percében, bárhol is vagyunk, válaszolni a kérdésre, miszerint hol vagyunk, mit csinálunk, hogy érezzük magunkat, mikor megyünk haza, szép-e az idő. Én még emlékszem azokra az időkre, amikor elmentünk nyaralni a nagyihoz 2 hétre, a megérkezés másnapján küldtünk egy képeslapot arról, hogy megérkeztünk, szép az idő, és mindenkit csókoltatunk, és ennyi volt a kapcsolattartás. A nyaralás végén hazautaztunk, és mindenki boldog volt. Ha valami nagy baj történt volna, küldtünk volna táviratot. De azt sose kellett küldeni. Senki nem aggódott miattunk, és nem zaklatott nyakba-főbe, főleg nem olyankor, amikor az ember éppen azért ment el otthonról, hogy végre kiszakadjon a mindennapokból, és pihenjen.

Ha én elutaznék valahova túrázni, akkor túrázni akarnék, és nem a telefonon lógni, és beszélgetni naphosszat. Erre majd akkor kerül sor, amikor hazaérek, és elmesélem az élményeim.

Mindezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szeretem a családomat, a barátaimat. Azt akarom mondani, hogy nem illik éjjel-nappal zaklatni embereket telefonon a nyaralásuk alatt csak azért, mert a technológia adott rá. Tiszteletben kellene tartani embertársaink azon igényét, hogy a nyaralás, a mindennapokból való kiszakadás éppen azt jelenti, amit: nem a mindennapokat élni, hanem valami mást, különlegeset, amiről majd csillogó szemmel számolhatunk be, ha hazaértünk. Hagyjuk meg a kapcsolatfelvétel jogát annak, aki nyaral! Ha akar, majd ő felhív minket! Minket, akik továbbra is a mindennapokat éljük az alatt is, amíg ő pihen.

Persze a nyaralók is át tudnak esni a ló túloldalára, amikor önként és dalolva teszik fel a Facebookra nyaralásuk minden pillanatát, aminek így pont a lényege vész el: a nyaralás.

Kicsit - újra - lassabban kellene élni az életet, nem szabad félni attól, hogy lemaradunk valamiről, ha nem hívjuk fel a gyerekünket naponta a hogyléte felől érdeklődve, és nem is kell megsértődni azon, ha a gyerek nem hív fel minket naponta a mi hogylétünk miatt. Azért olyan üresek a személyes találkozások, mert előtte telefonon már mindent elmondtunk egymásnak százszor is. Minek megkérdezni a nyaralásról visszatérőtől, hogy "Na, milyen volt Afrika?", ha úgyis tudjuk a naponkénti telefonokból és Facebook-képekből?

Én csak azt tudom javasolni, az önkéntes egyszerűség jegyében: ne is vigyél magaddal telefont a nyaralásra! Olyat pedig főleg ne, amivel Facebookozni lehet!