A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csomagolóparti 7. nap

2015. április 05. - Hujber Tünde

Pontosan a félidejénél tart a Csomagolóparti! Ha csak most kapcsolódsz be, elmondom, mit érdemes tudni róla. Tavaly év végén jelent meg a Minimalisták című könyv magyarul, mely két harmincas éveikben járó amerikai srác történetét meséli el, pontosabban ők mesélik el benne, hogyan és miért lettek minimalisták. Az ehhez vezető egyik lépés az volt, hogy az egyik srác, Ryan, rendezett egy 21 napos Csomagolópartit a hatalmas, több mint 100 négyzetméteres lakásában, amit egyedül lakott a macskájával. A Csomagolópartija lényege az volt, hogy a lakásában mindent becsomagolt és bedobozolt, és napról napra csak azokat a dolgokat vette elő, amikre valóban szüksége volt. A 21 napról afféle naplót is vezetett, amit megosztott a könyv olvasóival. Ebből kiderült, hogy a dolgai 80%-a még a 21. nap végén is a dobozokban maradtak - ezek voltak azok a tárgyak, amikre tulajdonképpen nem is volt semmi szüksége.

Ezt a zseniális ötletet tettem én magamévá, és bő egy hete (előkészületekkel együtt), belevágtam a magam Csomagolópartijába.

Persze, én szerényebb lépéssel kezdtem, és nem az egész lakást csomagoltam be, csak az íróasztalomat és környékét, mert ahogy egy korábbi cikkemben már írtam, nálam nem a cipők és ruhák halmozódnak, hanem a papírok, valamint az én partim csak 14 napig tart. Eddig nem sok mindent vettem elő a dobozokból, sőt, számomra is meglepetés volt, hogy milyen kevés dolgot. Az pedig még nagyobb meglepetés volt, hogy az elmúlt 6 napból volt 2 olyan, amikor egyáltalán nem kellett semmit sem elővennem.

De mit is vettem elő eddig? Természetesen a laptopot és kellékeit, beleértve az internetkapcsolatot is. Tetszik, nem tetszik, enélkül manapság már élni sem lehet talán. Elővettem egy tollat, egy tűzőgépet, egy zöld filctollat, az asztali naptáramat, egy írószertartót, szemüvegtörlőkendőt, papírzsebkendő-csomagot, a Földrajzi világatlaszt, az ötletfüzetem és egy kártyaolvasót, hiszen az kellett ahhoz a fényképezőgéphez, amit el sem csomagoltam, mivel akkor nem lett volna mivel dokumentálnom a Csomagolóparti eseményeit. Elővettem még továbbá a fényképezőgép akksitöltőjét és az univerzális elemtöltőmet.

Most pedig elérkeztünk a 7. naphoz, amikor pihenés helyett elővettem egy jegyzetfüzetet, aminek néhány kitépett lapjára volt szükségem, egy celluxot és eljött az a pillanat is, amikor nem egy bizonyos konkrét dologra volt szükségem a dobozokból, hanem valamire, ami alkalmas arra, hogy névjegykártyatartóként használjam. Erre a célra egyelőre egy kivénhedt műanyagdobozt találtam, amiben eredetileg Ferrero Rocher volt. (A képen látható kávé nem a dobozokból került elő. :) Itt tart tehát most a Csomagolóparti, de a fele még hátra van! Kattints a csomagolóparti címkére, hogy el tudd olvasni a parti eddigi történéseit!

csp10701.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr257341166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.