A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Újabb 7 szabály, meglepő fordulattal

2014. szeptember 29. - Hujber Tünde

Épp az előző bejegyzésemben írtam Leo Babauta 7 szabályáról, ami egyszerűbbé teszi az ő életét. Akadtak kommentelők, akik nehezményezték, hogy miért is kellene nekik mások szabályai szerint élni? Így hát ma, csak azért is :), kielemzek egy újabb 7 pontból álló listát, amit megint csak mások írtak, nem én.

Ez a lista a Pénzcentrum.hu-n jelent meg, és arra ad tanácsot, mit csináljunk addig, amíg megjön az októberi fizetésünk. Kiváló tanácsok vannak benne, különösen tetszik, hogy kivétel nélkül mind az ennivaló körül forog, ebből is látszik, hogy nekünk, magyaroknak mennyire fontos a hasunk, és hogy nem tudjuk elképzelni, hogy bármi máson is lehetne spórolni, mint az ennivalón.

No, a lista elemzésével végeztünk is, most jöjjön a címben ígért meglepő fordulat. Ugyanis igazából nem a listával akarok foglalkozni, hanem a lista bevezetőjével, mert az igazán figyelemreméltó dolgok ott szerepelnek.

Íme a pénzcentrumos cikk bevezetője:

"Sok családban húzós hónap (volt) a szeptember: az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások évről-évre megterhelik a pénztárcát, ilyenkor sok az előre nem látható, váratlan kiadás is. A fizetés sokaknak csak egy hét múlva érkezik, addig még ki kell húzni valahogy. A Pénzcentrum most 7 olyan spórolási tippet mutat, ami segíthet túlélni a következő napokat."

Kezdjük hát.

1. "Sok családban húzós hónap (volt) a szeptember: az iskolakezdéshez kapcsolódó kiadások évről-évre megterhelik a pénztárcát" - írják. Akinek gyereke van, annak valóban megterhelő lehet az iskolakezdés. Főleg, hogy minden évben van, ezért minimum 8 éven keresztül atombiztosan lehet rá számítani minden áldott szeptemberben. Vajon hány családnak van az iskolakezdésre vonatkozó előzetes költségvetése? Hány család tesz félre rá tudatosan, tudván, hogy az adón és a halálon kívül még két biztos pont van az életben, a szeptemberi iskolakezdés és a karácsony?

2. "ilyenkor sok az előre nem látható, váratlan kiadás is." - Elfogadom, hogy sok ilyenkor a kiadás. De azt nem fogadom el, hogy előre nem látható. Ismerek olyan családokat, akik évről évre felfortyannak és megdöbbennek, mert iskolai kirándulásra kell befizetni, a menza sincs ingyen, és a tornacipő is pénzbe kerül. Minden évben így van, de minden évben csodálkoznak rajta. Tehát ezek nem váratlan kiadások. Kell majd pénz (a teljesség és a pontosság igénye nélkül) tisztasági csomagra, uszodabérletre, hátizsákra, füzetborítóra, egy sorozat színesre, növénygyűjtőre, ballagásra, a tanítónéni virágcsokrára, diákbérletre, múzeumbelépőre, elhagyott vonalzó, ragasztó, toll pótlására, iskolaköpenyre,... és ha pechünk van, akkor a krétát és a WC-papírt is a gyereknek kell vinnie. De a krétavásárlásra felszólítás sem lehet váratlan. Miért? Mert ismered a települést, ahol laksz, ismered az iskolát, ahova beírattad a gyereked. Látod az iskola anyagi lehetőségeit, amikor elmész a szülői értekezletre, vagy valamilyen iskolai rendezvényre. Ha azt látod, hogy hullik a vakolat, és 40 éves padokban ülnek a gyerekek, számíts rá, hogy neked kell krétát venned. Tehát még egyszer mondom: elismerem, ez mind sok kiadás. De hogy váratlan lenne, azt nem. Amíg iskolás a gyerek, addig ezek - sajnos - bosszantóak, de korántsem váratlanok.

3. "A fizetés sokaknak csak egy hét múlva érkezik, addig még ki kell húzni valahogy." - Unalmas vagyok, tudom, de nem tudom eléggé hangsúlyozni a háztartási napló fontosságát. A cikkben szereplő nagyon jó tanácsokat nem csak így hó végén lehet betartani, hanem hónap közben is, bármely hónapban. A betartásában segít a következetesen vezetett és kielemzett háztartási napló, és az abból levezetett költségvetés-készítés. Így talán nem féllábon állva kell "kihúzni" egyik hónapot sem.

Attól félek, a Pénzcentrum cikke csak tovább erősíti az emberekben azt az érzést, hogy bizony az iskolakezdésre felkészülni lehetetlenség, hiszen váratlanul bekövetkező dolog; hogy a hónap végét csak "kihúzva" lehet túlélni, és hogy ez már így is marad, tenni nem lehet ellene semmit, sőt nem is kell, mert hiszen ez a normális.

Nektek is ez a véleményetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr886734015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maim 2014.09.30. 08:33:30

Először is a szinte semmit nagyon nehéz beosztani.Igen frusztráló
még akkor is, ha tudom, hogy szeptember jön, minden egyes forintot
kiadni az iskolára. Más kiadasok is vannak nem csak a gyerek.Nem is jó belegondolni, hogy az ember hiaba dolgozik nem jut egyről a kettőre. Es most benyogtek, hogy nyugdijad sem lesz.Nehogy mar mi legyunk a hibasak, hogy 50 forintot nem tudunk 300 felé osztani.

nyugatnepe.blogter.hu 2014.09.30. 09:21:08

sztem ne folytasd a blogírást

Hujber Tünde · http://7veszteseg.blog.hu 2014.09.30. 11:29:12

@nyugatnepe.blogter.hu: Szerintem magyarázd meg, miért ne.

@maim: Mint írtam egy korábbi posztomban, mindig van min spórolni. Saját bővebb családomban tudok mondani olyan esetet, hogy amikor a rokont megkértem, vezessen naplót a kiadásairól, segítek kielemezni, ugyanazt felelte mint te: nehogy már ő legyen a hibás, mert nem tud 50 ft-ot 300 felé osztani, és különben is, mit szólok bele az ő életébe. Két hét múlva ez a rokon 7000 ft-os tortát vett a gyereke születésnapjára, mert "ő mindent megad a gyerekének", újabb 2 hét múlva tőlem kért kölcsön az iskolakezdésre. Csodálkozott, amikor nem adtam. :)

Ezzel csak arra akarok utalni, hogy nagyon sok ember gondolja úgy, hogy ő már ennél jobban nem tudja beosztani a pénzét. Az első feladat szembenézni azzal, hogy ennek a nagyon sok embernek nagyon nagy hányada eleve meg sem próbálja beosztani, gondolván, hogy úgy sem sikerül... Pedig sikerülhet. Csak bízni kell - önmagatokban.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.09.30. 12:39:33

Sprórolni tudni kell.
Aki nem tud, és nem is akarja megtanulni, az magára vessen. Úgy kell neki.

fraki 2014.09.30. 15:45:45

Biztos vagyok benne, hogy sokkal hasznosabb elfoglaltságokat is folytathatnál, mint a blogírás.

LallR 2014.10.02. 19:20:57

@HTünde: bocs, rossz napom volt.. biztos értesz hozzá