A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

Körút a kilátók körül - A beszámoló

2015. június 30. - Hujber Tünde

Kiválóan sikerült a Körút a Kilátók Körül szombaton, vagyis a blog első hivatalos tájgyaloglása! Két vendégem volt, Zoli és Jobangel, akinek álláskeresős blogját itt olvashatjátok, érdemes megfogadni a tanácsait!

9 óra előtt pár perccel már mindenki együtt volt a Normafánál, a székelykapunál, csak én hiányoztam. Ahogy megérkeztem, még megnéztük a kilátást, ha már ott voltunk, majd bevetettük magunkat az erdőbe.

Kényelmes sétaúton haladtunk Makkosmária felé, a térképet sem kellett nagyon nézegetni. Makkosmárián pihentünk egy kicsit és bekukkantottunk a templomba is. Ezután majdnem rossz úton indultunk el a Virág-völgy felé, de hála Zoli sasszemének, felfedeztük a piros jelzést, amin haladni kellett. A Virág-völgy nem tudom, milyen virágokról kapta a nevét, de nagyon hangulatos erdei útvonal vezet át rajta, érdemes arra kanyarodni. Az is kiderült már itt, hogy időnként érdemes új turistatérképet venni (ha már valaki a papírtérképet preferálja az okostelefonnal szemben, mint én), mert a jelzések időről-időre változnak. Eltűnnek, vagy újakat festenek fel, és ez egy-egy útelágazásnál néha töprengésre készteti a kirándulót.

Mivel ez egy slow movement mellett elkötelezett blog, ezért ez a séta sem volt rohanós. A Normafától Makkosmárián át a Szépjuhásznéig 3 órába telt az út. De mivel végigbeszélgettük, hamar elröppent az idő, és már ott is voltunk a Szépjuhásznénál, ahol a szelfit is készítettük magunkról.

Innen már csak másfél órába telt, amíg a kellemes Hárshegyi körúton megkerültük a Kis- és Nagy-Hárshegyet, és már ott is voltunk a volt OPNI sarkánál, ahol villamosra szálltunk a Széll Kálmán tér felé.

Hogy miről beszélgettünk ez alatt a 4,5-5 óra alatt? Mindenről. Minimalizmusról, leanről, ki hogyan képzeli a jövőjét, mi lesz vajon az emberiség jövője, kinek milyen balesetei voltak már (tisztára, mint az SZTK-ban a nyugdíjasok :), egy-egy kidőlt fa, vagy meghajlott facsoport láttán megbeszéltük az időjárást, miért jó kutyát-macskát tartani, egyszóval, ami jött. Aki nem jött el, bánhatja, de semmi nincs veszve, hamarosan itt a 2. tájgyaloglás, figyeljétek a blogot vagy a Facebookot a részletekért!

Kattintsatok a képre a galériáért! (A képek feléért és a szelfiért köszönet Jobangelnek!)

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr17583590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobangel · http://jobangel.hu/blog 2015.06.30. 16:07:51

Köszönöm a turistavezetést, jó kis kirándulás volt! :)
süti beállítások módosítása