A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

12 ok, amiért boldogabb leszel egy kisebb házban vagy lakásban

2015. május 04. - Hujber Tünde

A Becoming Minimalist bloggerének, Joshua Beckernek a szülei kisebb házba költöztek, majd Joshua elbeszélgetett az anyjával, Patty-vel arról, hogy miért hozták meg ezt a döntést. Beszélgetésükből az derült ki, hogy az emberek 5 fő ok miatt vesznek nagyobb házat, lakást:

  • "Kinövik" a kisebbet
  • Előléptetik őket a munkahelyükön és fizetésemelést kapnak
  • Rábeszéli őket az ingatlanügynök, hogy megengedhetik maguknak
  • Azt remélik, hogy ezzel másokat lenyűgöznek
  • Azt hiszik, hogy a nagy ház álmaik háza.

Ezenkívül akadnak emberek, akik azért vesznek nagy házat, mert senki nem mondja meg nekik, hogy ne tegyék, és a kultúránk is állandóan azt mantrázza, hogy mindenből vegyél olyan sokat és olyan nagyot, amilyet csak bírsz. Az emberek elhiszik ezt a hazugságot, és azért vesznek nagyobb házat, mert úgy gondolják, ez az elvárás, amikor elkezdenek jól keresni.

Senki nem mondja nekik, hogy szabad kisebb házban, lakásban élni, senki nem mondja el nekik, hogy miért is lesznek boldogabbak egy kisebb házban.

Patty és Joshua azonban összeszedtek 12 okot erre, íme:

1. Könnyebb karbantartani. Bárki, akinek valaha is volt háza, lakása, tudja, mennyi időt, energiát és erőfeszítést igényel a karbantartása. Egy kisebb házban vagy lakásban a karbantartásra fordított idő, pénz, energia, erőfeszítés is kevesebb.

2. Kevesebb idő megy el a takarításra. És ez már önmagában elegendő indok kellene, hogy legyen.

3. Kevesebbe kerül. A kisebb házakat, lakásokat olcsóbban lehet megvenni és kevesebbe kerül a fenntartásuk is.

4. Kevesebb adósság és kockázat. A neten rengeteg online kalkulátor segít kiszámolni, hogy mekkora házat engedhetsz meg magadnak. Ezek a kalkulátorok a jövedelmedet, a megtakarításodat, a jelenlegi adósságodat hasonlítják össze a fizetendő havi törlesztéssel. Azon az előfeltételezésen alapulnak, hogy a havi jövedelmünk 28%-át költhetjük törlesztésre (USA!). De ha boldogabbak és pénzügyileg stabilabbak lehetnünk, ha a jövedelmünknek mondjuk csak a 15%-át költjük el törlesztésre, akkor miért is költenénk rá 28%-ot?

5. Mentálisan felszabadító érzés. Minél több dolgot birtoklunk, annál több dolog birtokol minket. És minél több holmink van, annál több mentális energiát pazarlunk rá. Ez igaz a nagy házra, lakásra is. Vegyél kisebbet és szabadítsd fel az elméd!

6. Kisebb káros hatással van a környezetre. Egy kisebb házat kevesebb erőforrásból is fel lehet építeni és karbantartani.

7. Több idő. A fenti jótétemények mellett (kevesebb takarítás, kevesebb karbantartás, mentális szabadság) a kisebb ház vagy lakás megadja azt a lehetőséget, hogy több időt tölthessünk azzal, ami igazán fontos az életünkben - bármi is legyen az.

8. Megerősíti a családi kötelékeket. Kisebb házban többet találkozunk a családtagokkal, közelebb kerülhetünk hozzájuk.

9. Arra kényszerít, hogy megszabadulj a felesleges holmidtól. Mert nincs rá hely.

10. Kisebb lesz a kísértés, hogy gyűjtögess és felhalmozz. Ha nincs hely a lakásban az új taposógépnek, akkor nem fogod megvenni hirtelen vásárlási kényszernek engedve.

11. Kevesebb dekoráció. Patty azt mondja, hogy míg más emberek örömüket lelik abban, hogy 12 szobájukba kiválasszák a fal színét, a tapétát, a szőnyeget, a bútort, ő nem.

12. Nagyobb kereslet lesz rá, ha majd el akarod adni. Egy kisebb, anyagilag jobban fenntarthatóbb házra mindig nagyobb lesz a kereslet, mint egy nagy pénzzabálóra.

 Te tudsz még más indokot is, hogy miért jobb kisebb házban, lakásban élni, mint nagyobban?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr187421266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2015.05.04. 15:08:53

Minden pontjával egyetértek.

ddi 2015.05.04. 15:16:03

2 embernek szerintem 60 nm kényelmes életet biztosít

Birkesz 2015.05.04. 15:28:57

Kevesebb idő megy el a takarításra.

Konkrétan ez nálunk nem igaz. Kis lakásban rengeteg idő ment el azzal, hogy a cuccokat az egyik sarokból a másikba kellett rakni, hogy kitakaríthassam a helyüket, majd vissza. Most, hogy sokkal több helyünk van, csak arrébb tolom ugyanezeket a cuccokat, majd vissza. Gyorsabban ki tudok takarítani 90 nm-t, mint 30-at.

külön.remek 2015.05.04. 15:36:29

Ha kis lakásban sok a cuccod, persze, hogy nem lehet kitakarítani gyorsan, de benne van, hogy kevesebb lesz a cuccod... Ezek szerint ez a pont rád nem vonatkozik. Ez nem minősítés, ez tény. Kis lakásban élek. Rendszeresen selejtezek. Ami ruhát az elmúlt néhány évben egyszer sem viseltem, mehet, rossz berendezés (még egy ezer éves mobil se, nemhogy a kiszolgált porszívó) mehet, nincs 100 centis tévém, csak 70, ez is elég, főleg kis lakásban, stb. Nekem bőven jobb a kicsi. Milliókat spórolok.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 15:43:41

Tegyük hozzá, hogy itt nem 60-80 nm-es, tipikus magyar lakásokról lehet eredetileg szó, hanem a sokszáz nm-es amerikai családi házakról, két emberre 3 fürdőszobával, nappali méretű gardróbbal, stb.

De akkor is kivesézném:

"1. Könnyebb karbantartani."
Ez így nem feltétlenül igaz. Jó minűségű új házat biztos könnyebb karbantartnai, mint egy feleakkora, de műszakilag elavult 30-40 éveset.

"2. Kevesebb idő megy el a takarításra."
Ez tény.

"3. Kevesebbe kerül. "
Nem igaz. Egy ház/lakás ára nagyon sok mindentől függ.

"4. Kevesebb adósság és kockázat."
Lásd a 3-as pontot.

"5. Mentálisan felszabadító érzés."
Vagy pont fordítva. Klausztrofóbiást nem szerencsés 28 nm-es garzonba zárni.

"6. Kisebb káros hatással van a környezetre."
Hülyeség. Kisebb házat is lehet nagyon károsan és pazarlóan felépíteni, főleg üzemeltetni.

"7. Több idő."
Kivéve, ha pl. szeret barkácsolni vagy kertészkedni az ember, amire most nem lesz helye.

"8. Megerősíti a családi kötelékeket."
Főleg, amikor egy szobában lakik a 16-20 éves fiú és lány gyerek, a szülők meg a nappaliban a kihúzható kanapén.

"9. Arra kényszerít, hogy megszabadulj a felesleges holmidtól."
És hasznos dolgokat se tarts, és a szükségeseknek se legyen hely.

"10. Kisebb lesz a kísértés, hogy gyűjtögess és felhalmozz."
Cserébe a kukád lesz állandóan tele.

"11. Kevesebb dekoráció."
Egyen fehér fal rulez!

"12. Nagyobb kereslet lesz rá, ha majd el akarod adni."
Vagy nem.

2015.05.04. 15:47:30

@ddi: barátnőm nem fér el egyedül 65 nm-en...

Krumpli 2015.05.04. 15:48:11

"Megerősíti a családi kötelékeket.", vagy felszínre hozza a problémákat.

Beer Monster 2015.05.04. 15:58:11

Hát ez nem a magyar viszonyokról szól, ahol többségében 60-70 m2-en élnek négyfős családok.

blasiusii 2015.05.04. 15:58:25

a 12 pontot kb. 4-re le lehetne redukálni, mert ugyanakörül forog - és azt a négyet is 1-re: "hatékonyság". Ha valakinek ez a fontos, értékes, akkor rendben, de azért nagyon nyomasztó tud lenne azért egy picinyke lakás.

Beer Monster 2015.05.04. 16:00:46

@blasiusii: Ez se mindegy valóban. Milyen szörnyű bezárva lenni egy 15 m2-nél kisebb szobába.

Alick 2015.05.04. 16:04:29

"Jó minűségű új házat biztos könnyebb karbantartnai, mint egy feleakkora, de műszakilag elavult 30-40 éveset."

Tisztelet a kívételeknek, de Isten óvjon az új építésű házak problémáitól...

Alick 2015.05.04. 16:05:57

@Beer Monster: én anno jól elvoltam a 12 m2-es kuckómban... :)

Prinzessin Erbsen 2015.05.04. 16:14:44

az emberek kényszert éreznek, hogy akár kicsi akár nagy a lakásuk tele rakják funkció nélküli tárgyakkal, mert az jelképezi a jó módot. Még a szegények is ezt teszik, csak nyilván silányabb minőségben.
nem a lakás mérete számít - szerintem- hanem hogy mennyire tágas, szellős, mennyre vagy képes ellenállni, annak hogy tele rakjad silány bútorral, Egy nagy lalás is csak akkor szép ha félig üres, az adja a nagyvonalúság érzését. Egy kicsire ez fokozottan érvényes.

toce 2015.05.04. 16:20:45

A takarításigény a nagyobb háznál biztosan nagyobb, de nem lineárisan.Egy szobát pl. nem sokkal nehezebb kitakarítani ha 15 nm-es mint ha 12nm, de egy 15nm szoba sokkal élhetőbb. A hazai ingatlan fejlesztések ebből a szempontból nem jó irányba visznek.

bobijub 2015.05.04. 16:36:48

egy újabb antigyöngyszem a gondolkodás nélkül átvehető listákat gyártó webszájtrengeteg antiterméséből

csak úgy összevissza:

egytől tizenkettőig:
az ilyen listák azt hiszik, hogy csak akkor lista a lista, ha kivan a valamilyen szempontból megszokott szám. ezért azt sem szégyellik, ha ugyanazt a gondolatot beleültetik két-három pontba is, lényeg az, hogy addig keverik-kavarják, amíg össze nem jön valamelyik megszokott darabszám. azt hiszik, hogy hülyén nézne ki a lista, ha mondjuk 8 vagy 14 neadjisten 17 eleműre sikeredne.
az öt, kilenc és a tíz ugyanazt a dolgot ragozza, alig más nézőpontból, ugyanaz a fej, ugyanazzal a hajjal, épphogy máshogy fésült frizurával. és a tizenegy is felfűzető ugyanerre a gondolatmenetre, de ha másra fűzzük fel, akkor se jobb.

megerősíti a családi kötelékeket:
- már amelyiket. a túlzottan kis hely, az intimszféra, az elvonulási lehetőség megteremtésének lehetetlensége (ez néptől, kultúrális háttértől függően méretben) hatalmasat változhat) erős stressztényező lehet, aminek pszichés következményei egyenértékesek lehetnek az elfojtott agresszió következményeivel
- már ahogy. ha a "hűdejómerkicsi" kégli szerkezete olyan, hogy a beosztás miatt fizikailag lehetetlen egy KÉNYELMES(!!!!!) együttétkező asztal kalakítása, akkor az a helyzet a futva, külön, ölbenkajálás kikényszerítésével inkább gátolja azoknak a helyzeteknek a kialakulását, amikben a családi kötelékek erősödhetnek
- máramelyiket2: ha a kégli olyan kicsi, hogy még a bentlakók sem férnek hozzá egyidőben a családi étkezőasztalhoz, akkor a tágabb család összehozása képtelenség. tehát a tágabb családi kötelékek erősítése KIZÁRT. akinek van pénze arra, hogy a családi kötelékeket étterembenétkezéssel erősítse, az nem a magyarországi éttermi és lakásköltségek meg jövedelmi viszonyok figyelembevételével gondolkodik

felesleges holmik == kevesebb felhalmozás, satöbbi:
az igazi (gyógyításra szorulóan beteg) beteges felhalmozót a lakás mérete SEM menti meg a betegség elhatalmasodásától. a sima rendetlenek és normálisan pedánsok pedig akár egy-egy hétköznapinak mondható élethelyzetváltozástól válthatnak ide-oda a simán rendetlen és a normálisan célszerűen pedáns (nem gyógyításra szorulóan betegesen rendmániás) között

kevesebb-be kerül2:
hogy melyik ár miért éri meg? a "hűdejó a kicsi, mer' egyszerűbb" mellett ott van példul az, hogy sokkal fontosabb lehet "közelebb költözni" (akármihez), mert akkor az életünkből, pénzünkből, időnkből kevesebbet pazarlunk el visszavonhatatlanul utazásra.
a kevesebb-be kerülés azt is jelenti, hogy a (fajlagos) négyzetméterenkénti ára (legalábbis Magyarországon) ugyanazon a környéken, ugyabban az állapotban, ugyanolyan fekvéssel, ugyanolyan technológiával, ugyanolyan kor esetén) magasabb. és itt a lényeg. az árat, a méret mellett több más nem elhanyagolható tényező alakítja ki.

lelkileg és mentálisan felszabadító érzés:
még sok pénz esetén is akkor lehet egy kégli lelkileg és mentálisan felszabadító érzés, ha az mindenben megfelel egy elképesztően nehezen összehozható összhangnak. az a nehezen összehozható összhang arról szól, hogy együtt kell figyelembe venni az adott ember legmélyebb személyes beállítottságait, a felszínes beállítottságait és az élethelyzetének megváltoztathatatlan vagy nagyon nehezen megváltoztatható részeit. aki lelkileg nehezen viseli el, hogy a feje fölött is szarnak, az inkább elmegy egy más szempontból előnytelen családi házba. aki azt élvezi, hogy megteheti hogy leszarja a karbantartási gondokat, az jobban működő piacgazdaságokban lakhat akármilyen minőségű bérlakásban, ahol ezeket elég csak kifizetnie, de cserébe el kell viselnie a lépcsőházban a többiek vasárnapi ebédfőzésének szagát. szóval vannak olyan lelki tényezők, amiknek megfelelőségével egy lakás tényleg felemelő lehet. de ezek között vannak olyan lelki tényezők, amiknek a megváltoztatását még megcélozni sem érdeme.

ár (pont nélkül)
semmi köze a "szépazegyszerű" és a "hűdejómerkicsi" filozófiáknak ahhoz, ha valaki olyan csököttagyú, hogy nem képes felmérni azt, hogy milyen árú lakást engedhet meg magának.

2015.05.04. 16:45:28

@toce:
Ugyanez az árra is igaz, egy kis lakás arányaiban jóval drágább, mint egy nagy.

nevergone 2015.05.04. 17:07:59

@panaszmuki: Jó lenne, ha úgy hasonlítanál össze dolgokat, hogy a többi feltételt változatlanul hagyod.

Pl.: „Ez így nem feltétlenül igaz. Jó minűségű új házat biztos könnyebb karbantartnai, mint egy feleakkora, de műszakilag elavult 30-40 éveset”

Hogy jön ide, hogy mennyi idős a ház? Itt a lakás méretéről van szó, nem a koráról!

Túrós (törölt) 2015.05.04. 17:08:16

meg a nagy lótúróst! Nem azt mondom hogy megvenném a bazilikát és beleköltöznék de azért kell a tér rendesen, főleg egy nagyobb kert ami végképp nem árt!

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.04. 17:09:35

@panaszmuki: Ezt írod: "Kivéve, ha pl. szeret barkácsolni vagy kertészkedni az ember, amire most nem lesz helye." Szerintem ne a lakásban bent akarj kertészkedni, hanem kint a kertben. :)

A cikk konkrétan a lakásról és házról szól, nem a hozzá tartozó udvar, kert, telek nagyságáról, ami akármekkora lehet.

Nekem az a cél, hogy nagy telken legyen kicsi házam, mert a kertet, gazdasági udvart egyre többre becsülöm annál, hogy 40m2-es nappalim legyen, ahova úgyis csak esténként ülök be. Inkább legyen a rózsakertem 40m2. :)

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:12:02

@nevergone: Miért ne számítana, hogy mennyi idős a lakás/ház, akármekkora is?

nevergone 2015.05.04. 17:12:25

@bobijub: „a túlzottan kis hely, az intimszféra, az elvonulási lehetőség megteremtésének lehetetlensége (ez néptől, kultúrális háttértől függően méretben) hatalmasat változhat) erős stressztényező lehet, aminek pszichés következményei egyenértékesek lehetnek az elfojtott agresszió következményeivel”

Az ilyen problémákat a lakástől függetlenül is kezelni kell, különben egymás mellett élnek az emberek és nem egymással. Ne a lakást okoljuk, ha ilyen gondok merülnek fel.
Amúgy meg a cikk nyilván nem a minigarzonban lakó négyfős családról szól.

nevergone 2015.05.04. 17:14:17

@panaszmuki: Mert akkor már nem ugyanazt a két lakást hasonlítod össze. Ez a cikk arról szól, hogy miért érdemes kisebb lakásba költözni és nem arról, hogy miért éri meg rosszabb állapotban lévőbe. Pláne nem arról szól, hogy miért éri meg kisebbe ÉS rosszabb állapotban lévőbe.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.04. 17:14:33

@Túrós: Neked is azt tudom válaszolni, mint panaszmukinak: A cikk a ház és a lakás méretéről szól, nem a hozzá tartozó kert, udvar, telek méretéről.

De úgy látom, erről külön kell egy cikk, mert az emberek ezt a két dolgot egy kalap alá veszik.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:14:40

@Hujber Tünde: És gondolom a 40nm-es kulipintyóban szeretnéd tartani az ásót, kapát, öntözőkannát, stb.
Más meg az étkezőasztalon szeretne esztergályozni.
A harmadik meg az ágy végében fog majd varrni.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:15:26

@nevergone: A kisebb lakás sem ugyanaz, mint a nagyobb, tehát nem ugyanazt a lakást hasonlítod te sem össze.

nevergone 2015.05.04. 17:16:14

@panaszmuki: Azt is érted, amit mondok, vagy csak a hangomat? Szövegértés megy vagy csupán kötözködni szeretnél?

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:17:16

@nevergone: Tényleg nem értem mit akarsz mondani azon túl, hogy belekötöttél abba, hogy hagyjam, hogy hány éves egy ház/lakás.

nevergone 2015.05.04. 17:18:24

@panaszmuki: A cikk a ház méretéről szól. Senki nem beszélt itt a ház koráról vagy műszaki állapotáról, csupán te keverted ide.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:19:00

@nevergone: Tehát szerinted teljesen mindegy, hogy egy ház hány éves, csak a mérete számít.

nevergone 2015.05.04. 17:21:12

@panaszmuki: Nem azt mondtam, hogy mindegy, hanem hogy a cikk nem arról szól. Tehát ebben a témában irreleváns most. De nyugodtan írhatsz egy ilyen cikket ebben a témában.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.04. 17:23:11

@nevergone: Tehát szerint, mivel ez a cikk csak a ház méretéről szól, ez a kijelentése is feltétel nélkül, minden esetben igaz:
"A kisebb házakat, lakásokat olcsóbban lehet megvenni és kevesebbe kerül a fenntartásuk is."

nevergone 2015.05.04. 17:25:25

@panaszmuki: Ha már éretetlenkedsz, akkor ügyesen csináld!
Ezt írtam neked fentebb: „Jó lenne, ha úgy hasonlítanál össze dolgokat, hogy a többi feltételt változatlanul hagyod.”

fda 2015.05.04. 17:53:26

A 8-as nagyon kemény! Attól lesznek jobbak a családi kapcsolatok, mert nem lehet őket hova meghívni?

A 11-es szerint meg azért költözzek kisebb házba, mert az a Paty vagy ki nem tudta milyen színű legyen a szobája? Ez komoly érv ám.

Ahogy mindezt végigolvastam a tágas házamban, szinte már irigylem a 40 nm-es panelban szorongókat, mennyi előnnyel jár az. Azt hiszem, fel is adok egy hirdetést cserére!

maisel 2015.05.04. 18:24:27

és mégis,mi számít kicsiinek? vagy éppen nagynak? egy négyfős család simán belakik 100 négyzetmétert... és szerintem nem csak a méret ,hanem a helyiségek jó fel/beosztása is számít. Nem kell elborult gyűjtőnek lenni,hogy legyen egy nagyobb darabszámú könyvtárad,annak meg hely kell. Mi pl. anno úgy osztottuk fel a lakást (beleszólhattunk a falak felhúzásába),hogy bazi nagy a fürdőszobánk. Mindenki itt szörnyülködött, hogy mándeminek, a mindennapok viszont minket igazoltak,rendkívül kényelmes,hogy nem zsúfolódunk este -reggel. A konyhánkat viszonylag kicsire terveztük,mert beköltözéskor még kevesebbet főztünk, ezt viszont kinőttük....Négyzetméterileg most is elférnénk,viszont át kéne helyezni egy-két falat,épp csak nem éri meg....
A másik gondolatom: van az az elmélet,hogy 3 típusú lakásban kellene laknunk,miután elhagyjuk a szülői fészket:először fiatal felnőttként egy kisebb lakásban,majd családosként egy nagyobb lakás/ház következhet,majd ha a gyerekek kirepültek,ismét kisebb jönne ... a baj csak az,hogy itt Mo.n ez nem nagyon valósul meg, mert az ember gyakran beragad egyikbe-másikba megszokás miatt vagy anyagiak okán főleg.

Beer Monster 2015.05.04. 18:33:29

@fda: "Azt hiszem, fel is adok egy hirdetést cserére! "
Nekem van egy ilyen kis gyösz eladó, akkor elcserélem veled. De rá kell fizetned, mert erre nagyobb a kereslet, mint a normális lakásra, amint azt megtudhatod a 12-es pontból is.

veresspal 2015.05.04. 19:01:25

Kisgyerekkel kell a nagy lakás. Kettővel meg főleg. Egész télen be vannak zárva, nagyon jól jön, ha akkora a nappali, hogy lehet sátrazni, csocsózni, esetleg szolidan focizni, csak az anyjuk meg ne tudja. Ha nagyobbak, kell a saját szoba. Nyilván elfér egy kamaszgyerek 10 négyzetméteren, de szerintem a normális szobaméret 15-nél kezdődik. Inkább lakom egy jó elrendezésű, normális méretű szobákkal rendelkező bérházban, mint a szomszédban található újépítésűben, ahol kb. kétszeres a négyzetméterár. Én kis lakásban nőttem fel (50 négyzetméter), szörnyű volt, közös szoba a testvéremmel, szülők a nappaliban. Azért most 140 négyzetméteren ezerszer kényelmesebb.

Ha egyedül élnék, akkor elég lenne 50 négyzetméter, feltéve, hogy egy nagy tér az egész. Utálom a kis tereket, nyomasztó, mivel sokszor dolgozom otthonról.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.04. 19:28:46

Hölgyeim és uraim, ne vitatkozzunk, nem visz előre. Ellenben szívesen olvasnék arról, hogy kinek mekkora az a _legkisebb_ méret, amiben még el tudná képzelni magát a) ha egyedülálló lenne b) lenne családja mondjuk 2 gyerekkel.

Beer Monster 2015.05.04. 19:34:07

Hanem most hogy nézem, teljesen igaza van a szerzőnek, Joshua Beckernek (a pontokat egyes szám első személyben írta ő maga, nem a Patty). Egy olyan házban nőtt fel, ahol több tucat szoba van. Hát ebből a perspektívából tényleg a kisebb lakás a jobb.

ivivan 2015.05.04. 19:57:43

@Hujber Tünde: pont azon gondolkoztam a pontok olvasása közben, hogy mérettől függetlenül általánosan igaz tényekként írja le ezeket. Szóval a fenti cikk szerint egy 50m2-es lakás minden esetben jobb egy 100m2-esnél, de annál még jobb egy 25m2 és persze a leges-legjobb a 10m2-es... Na álljunk már meg - a fenti érvek (némelyike) szól a kis lakás / ház mellett. Más érvek meg a nagyobb lakás / ház mellett szólnak. Aztán mindenki döntse el magának. Aki például otthonról eljárós típus és szinte csak aludni jár haza annak lehet, hogy egy 15-20m2-es lakás a tökéletes. Mások meg inkább otthon ülők és a hobbijukat is szeretnék otthon űzni, ezért mondjuk 100-120m2-en szeretnének ketten élni. A harmadik pedig szeret nagy vendégségeket csapni (8-as pont), ezért 200-250m2-ben gondolkozik, pedig csak ketten vannak Ők is. Szóval mindenkinek mások az igényei, ezért más a tökéletes lakás / ház is.

Fodor Balázs 2015.05.04. 20:49:52

@panaszmuki: "Jó minűségű új házat biztos könnyebb karbantartnai, mint egy feleakkora, de műszakilag elavult 30-40 éveset."

Direkt körtét csináltál az egyik almából, hogy ne tudd őket összehasonlítani? De mondhatnám azt is, hogy ahhoz, hogy egy kisebb lakást nehezebb legyen fenntartani, az kell, hogy elavult legyen, tehát a kis lakást egyébként könnyebb karbantartani.

"Nem igaz. Egy ház/lakás ára nagyon sok mindentől függ."

Igen. Pl. a mérettől. Kisebb méret, alacsonyabb teljes ár. Ez volt az állítás eredetileg is.

"Hülyeség. Kisebb házat is lehet nagyon károsan és pazarlóan felépíteni, főleg üzemeltetni."

Igen, lehet, de ekkor pont nem a mérete káros, hanem az építése. De itt most a méretről van szó.

Void Bunkoid 2015.05.04. 22:08:41

Lehet, hogy már valaki korábban írt hasonlót, nem olvastam végig, de kb így kellene, hogy:

- egyedülálló ember lakjon kicsi, kompakt lakásban (elég másfél, vagy két szobás, hogy ha vendég, család jön, esetleg tudjanak hol lakni). Ez igaz a családot nem tervező fiatal pároknak is (sajnos, egyre több ilyen van).

- családok költözzenek nagyobb (80-100 négyzetméteres) lakásba, vagy ugyanekkora családi házba, de kicsi kerttel. Így elférnek a gyerekek is, nem lesznek egymás szájában, meg dolgozó emberként és szülőként nem kell a kerttel is állandó jelleggel nyűglődni, sőt, lehet mindenféle rekreációs dolgokat pakolni a kicsi kertbe, pl medencét vagy ilyesmit, meg lehet háziállatot is tartani, ha állatkedvelők.

- kirepült gyerekes idősebb házaspárok, nyugdíjasok meg szépen adják el a nagy lakást vagy a kiskertes nagy házat, és vegyenek belőle egy kis házat, nagyobb kerttel. Nyugdíjasként idővel k*rva unalmas tud lenni az egésznapos tévézés-netezés-és-nincs-hova-kimenni. Akkor már lehet kertben molyolni, virágoskertet gondozni, netán zöldségeket termeszteni otthonra, külvárosi-vidéki környezetben akár - igen, bármilyen hülyén hangzik, erre is sokan vetemednek - valami haszonállatot tartani.

A kurva nagy ranchok, meg hathálószobás kúriás-kétholdföldes izék azoknak valók, akik a telkükön akarnak valami vállalkozást üzemeltetni, vagy őstermelni, valamint ilyen mediterrán jelleggel már évszázadok óta bevett szokás, hogy a gyerekek nem költöznek el, hanem ott maradnak southforkban, és majd ők öröklik apu olajmezőjét vagy biodízelkukoricaföldjét.

ivivan 2015.05.04. 22:52:24

@Fodor Balázs: inkább azt emelném ki, hogy egy lakás árában vagy fenntartási költségeiben éppen nem a méret a legfontosabb. Sok más tényező van, ami sokkal jobban korrelál az árral illetve a fenntartással, mint a méret. Egy 160m2-es ház nem feltétlenül kel el még ugyanazon a környéken sem többért, mint egy 120m2-es, ha arra éppen nincs igény. Csak abból, hogy az ingatlan 80m2 nem lehet még csak megtippelni sem, hogy 4 ezer lesz a havi rezsi vagy 40 ezer...

@Void Bunkoid: Szerintem azért a fiatal pároknak nagyobb lakás kell, mint az egyedül élőknek - egy másfél-kétszer akkora. Nekünk a párommal a 60m2 például kicsinek bizonyult. A családoknak is kicsinek érzem a 80-100m2-t (ez max 2-3 szobát jelent - éppen mindenkinek jut egy szoba, de dolgozó már nincs). Szerintem 3 nagy gyerekkel a 160-180m2 sem sok. És mivel elég macerás költözni, miközben nőnek föl a gyerekek, ezért célszerű már ekkorát venni, ha előre tudott, hogy 2-3 gyerek a terv (vagy már van is ennyi kicsi).

zila5 2015.05.04. 23:04:35

A kicsi lakás azért jó, mert minden csak egy karnyújtásnyira van benne.

jani_a_hegyről 2015.05.04. 23:08:51

Minel kisebb? Ket oreg raszanta magat a koltozesre, de meg mindig hazban laknak ketten, annyira azert nem adtak le a dolgot...

Japanban 25nm-en is eleg embereknek, nemeteknel meg siman laknak kettesben oregek 200nm+ hazban.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.05. 06:43:44

@nevergone: Tehát két dolgot csak egy feltétel vizsgálatával lehet összehasonlítani.
Értem.
Mutass akkor nekem légy szíves két lakást vagy házat, ami CSAK a méretében különbözik.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.05. 06:44:46

@Fodor Balázs:
"Kisebb méret, alacsonyabb teljes ár. Ez volt az állítás eredetileg is."
Hány példát mutassak az való életből, ahol ez az állítás nem igaz?

midnight coder 2015.05.05. 07:09:54

1. Ez leginkább a ház/lakás állapotától, korától, építésének minőségétől függ. Egy pici lakással, pláne házzal is lehet kurva sokat szopni, míg egy jól megépített, nem túl idős jó helyen (= nem nagyon mozog a talaj) lévő házhoz 100 évig alig kell hozzányúlni.

2. Ez általánosságban elvben igaz, gyakorlatilag szintén nem feltétlenül. Egy üllői úti másfél szobás lakást bőven többet fogsz takarítani mint egy tisza levegőjű helyen lévő házat, legalábbis ha szoktál szellőztetni.

3. Ez igaz. A híd alatt lakni meg még olcsóbb.

4. Lásd 3.

5. Kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.

6. A szigetelés fenntartási szempontból lényegesebb mint a méret. A környezeti hatás pedig elhanyagolható, mert egy-egy ház elég hosszú életciklussal rendelkezik, legalábbis jó esetben. Itt inkább a szarul felépítettük, aztán pár év múlva lebontjuk dolog a probléma.

7. Lásd 2. Maga mindent kétszer mond ?

8. Az aztán kurvára megerősíti a családi köteléket, ha a közös helységbe ketten kell hogy kimenjen valaki ahhoz, hogy egy valaki bemehessen. Nem, ez véletlenül sem okoz inkább feszültséget...

9. Meg a hasznos dolgoktól is. Mert hogy annak sincs hely.

10. Lásd 5. Ha valakit ez tart vissza, ott már komoly mentális problémák vannak, mint ahogy annál is, akit a tárgyai birtokolnak.

11. Van aki a szexet is utálja. Ezért legyen mindenki eunuch ?

12. Kis lakást valóban könnyebb eladni. Azért is, mert kevésbé sajnálja az ember.

Fodor Balázs 2015.05.05. 07:14:20

@ivivan: "inkább azt emelném ki, hogy egy lakás árában vagy fenntartási költségeiben éppen nem a méret a legfontosabb. Sok más tényező van, ami sokkal jobban korrelál az árral illetve a fenntartással, mint a méret."

Még mindig nem érted. Ha azt bizonyítanád be, hogy statisztikailag, az ugyanolyan környéken fekvő ugyanolyan ingatlanok esetén a fenntartás költsége kisebb egy nagyobb ingatlan esetén, akkor igazad van. Így viszont megint csak ott tartunk, hogy van más paraméter is. Igen, van. Meg létezik két olyan lakás, amik esetén pont a kisebb drágább. Igen, létezik. Mint ahogy létezik olyan 60 éves ember, aki egészségesebb, mint egy 20 éves, csak épp azért azt senki nem állítaná, hogy a 60 évesek általában egészségesebbek, mint a 20 évesek.

Fodor Balázs 2015.05.05. 07:17:48

@panaszmuki: "Hány példát mutassak az való életből, ahol ez az állítás nem igaz?"

Nem kell, magam is tudnék mutatni. A cikk szerintem (és értelemszerűen) nem arról szólt, hogy de szigorúran bármely két lakás esetén a kisebb olcsóbb fenntartású, hanem arról, hogy általában véve és statisztikai értelemben a kisebb lakás olcsóbb. Erre most mindenki nekiállt a kivételeket összegyűjteni.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.05. 07:41:57

@Fodor Balázs:
" A cikk szerintem (és értelemszerűen) nem arról szólt, hogy de szigorúran bármely két lakás esetén a kisebb olcsóbb fenntartású, "
De, a cikk ezt axiómaként jelenti ki.

"Erre most mindenki nekiállt a kivételeket összegyűjteni."
Nem a kivételek gyűjtjük össze. HAnem azt állítjuk, hogy a cikk állítását nem lehet úgy, egyértelműen, kőbe vésve kijelenteni, sőt.

Ha a vonaton utazol, kinézel az ablakon, és meglátsz egy réten egy fekete birkát, akkor kijelentheted, hogy azon a réten minden birka fekete? Nem, maximum annyit állíthatsz, hogy azon a réten van legalább egy birka, aminek legalább az egyik oldala fekete.

ivivan 2015.05.05. 09:00:37

@Fodor Balázs: Nem, szerintem a cikk egyértelműen azt mondja, hogy a kisebb jobb. Függetlenül minden más paramétertől. Én ezzel abszolút nem értek egyet. Egy 5 emeletes panelben a 4-en lévő 50m2-es lakás drágább lehet, mint a szembe lévő (tehát ugyanazon a környéken lévő) 10 emeletesben a 4-en lévő 60m2-es lakás. Ugyanaz minden paraméter, mégis a kisebb a drágább, mert a 10-esben van lift, ami miatt a közösköltség jóval magasabb, ami miatt a lakás ára alacsonyabb. És ez csak egy elképzelt példa - még sokat lehetne mondani, ahol a körülmények a hasonló környék ellenére más árat eredményeznek.

(ha azt mondod, hogy de hát nem két egyforma lakást hasonlítottam össze az imént, akkor szerintem egyszerűen nincs két egyforma lakás - egyszerűen nincs két olyan lakás, amiben _csak_ a méret különbözik; a fenti példánál nehéz találni két egyformább eladó lakást)

Beer Monster 2015.05.05. 10:47:07

Ha a szerző tényleg elejét kívánja venni a további floodnak, akkor kénytelen lesz beleírni, hogy az idős házaspár egy 700 m2-es házból költözött egy, ha jól emlékszem, kb. 200 m2-esbe.

Persze ha meg ezzel kezdi a cikket, akkor megdobálják paradicsommal, a pesti proli, akik 60 m2-es panelban szorongnak :)

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.05. 10:59:29

Engem nem zavar a flood addig, amíg nem torkollik anyázásba. :)

Viszont a blog, ahonnan a cikket fordítottam, azt a nevet viseli: Becoming minimalist - vagyis minimalistává válni. Ennél fogva az a blog (ahogy az enyém is), a minél kisebb/kevesebb, annál jobb elvét követi és hirdeti. Szinte függetlenül bármilyen más egyéb szemponttól és indoktól, amik java része ráadásul mondvacsinált.

erol 2015.05.05. 11:01:28

Hát ez hatalmas felfedezés: a kisebb lakás olcsóbb. Igen, a suzuki meg olcsóbb mint a BMW, és mi következik ebből?

randomuser1 2015.05.05. 11:06:33

1 szoba per fő, plusz ízlés szerint közösségi terek mint nappali, háló.. konyha.
lehet kevesebbel is élni ha valaki nagyon rászorul és megnyugtató magyarázattal tud szolgálni arr akérdésre, mégis, miafaszér vanaz, hogy a várúr egymagában egy fullos kastélyban,a paraszt meg huszadmagával egy szobában.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.05. 11:30:00

@Emmanuel Goldstein: Tipikus félreértelmezés, amikor a szegénységet keverjük a tudatosan egyszerű életmóddal (más néven minimalizmussal).

randomuser1 2015.05.05. 12:19:10

@Hujber Tünde: ez elég érdekes problémát vet fel.. tegyük fel, elég gazdag vagyok ahhoz, hogy kétszobás lakásom legyen két főre, de nem elég gazdag ahhoz, hogy háromszobásat tarthassak fenn. akkor nekem hány szoba a minimalizmus?
Ugyenez a gondolatkísérlet megismételhető pluszegy, pluszkettő és pluszhárom szobával.. mi az a képlet, ahonnan a minmalizmus már magában egy objektív cél és nem a kognitív disszonanciaredukció esete?
Szerintem idehaza elég kevés ember van aki meg tudja magának engedni a minimalizmust, a többségnek túl komoly anyagi és/vagy szociokultúrális hátránya van ehhez.

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.05.05. 12:32:15

@Emmanuel Goldstein: Mit értesz azon a fajta minimalizmuson, amit szerinted nem engedhet meg magának mindenki?

Például minimalizmus az, ha elhatározod, hogy mostantól nem lesz több cipőd egyszerre, csak 3 pár. Ha nem vagy nyomorgó, akinek 1 pár cipője sincs, akkor a 3 pár cipőben mi az, amit nem engedhetsz meg magadnak?

randomuser1 2015.05.05. 12:40:24

@Hujber Tünde: három pár salamander cipőt:)
Itt az a gond, hol ér véget a konkrét anyagi kérdés és hol kezdődik a minimalizmus?

Beer Monster 2015.05.05. 12:40:43

A magyar ember az ideális - mondjuk 200 m2-t - alulról próbálja közelíteni. A blog meg a 700 felől.
Ez nem minimalizmusról szól, hanem az optimumról, csak a másik irányból nézve nem látszott a 45 m2-es lakás valósága, nevezzük minimalizmus helyett "optimalizmusnak", vagy valami hasonlónak, ahol a skála alsó felét lefelejtette a multimilliomos író.

ivivan 2015.05.05. 13:13:10

@Hujber Tünde: azért nagyon egyén függő, hogy kinek mi a minimalizmus. A 3 pár cipő kérdése például érdekes - nekem ennél férfiként több van: téli cipő, nyári cipő, a lovagláshoz használt cipő, egy régi cipő tartaléknak (ebben szoktam bowlingozni is alkalmanként) és egy bakancs ha nagy hó esik. Ez már 5 és mint látható egyáltalán nincs tartalék a rendszerben: minden helyzetre pontosan egy cipőm van. Akkor én most minimalista vagyok vagy nem? Több, mint 3 cipőm van, mégsincs egy fölösleges sem...
Ugyanez igaz éa lakásra is, szerintem - függ az ember életstílusától, hogy mekkora lakás a legkisebb, még használható. Mert a fölösleges szoba nagyon drága, de a hiányzó szoba nagyon meg tudja keseríteni az ember életét...

Hivatásos beszólóművész (törölt) 2015.05.05. 13:33:45

35 nm-s panelből üzenem hogy b*****n meg egy vagon aprómajom poszter, azért mert félrebeszélsz.

1. Nem könnyebb karbantartani, ha itt bármit csinálni akarsz ahhoz kobaltfúró, és atomkalapács szükséges, valamint minden szomszéd jóindulata, valamint a teljes ház hozzájárulása.

2. A beton folyamatosan mállik, mindent beborít a szürkés-feketés por, és mivel semmi nincs átgondolva, ezért olyan rések és helyek vannak, ahová csak úgy tudsz bejutni, ha növesztesz plusz könyököket a karodra és akkor se tudod kitakarítani.

3. Kevesebbe kerül ez igaz, viszont drágább fenntartani. 45-s rezsi nem éppen olcsó 35 nm-re.

4. Ha gyökér vagy felhalmozol kis lakásban is adósságot, sőt ha még nagyobb hülye vagy svájci frankban adósodsz el, amikor megveszed.

5. No comment!!! Gyere ide lakni a sok értelmileg alul iskolázott és szép tiszta, okos, barátságos és kedves ember közé...

6. Erre nem mondok semmit, mert akkora baromság hogy leolvad a homloklebenyem.

7. Egy kis lakásban nem tudsz semmit csinálni, csak ülni az egy szem kanapédon...

8. :) Mennyire vicces is lehet egy szép magyar család, amikor a szülők a nappaliban alszanak, a gyerekek meg az egy szem szobában... :):):):) Gratulálok!
És akkor amikor a gyerekek elkezdenek randizni... Az az igazi!

9. Igen, arra buzdít h minden feleslegestől megszabadulj, és hogy semmi szükségeset ne vegyél meg, csak annyit ami befér... Ha meg ez neked nem elég, vess magadra és a túlzott igényeidre.

10. És arra is kisebb lesz a kísértés, hogy lásd az előző pontot.

11. Ez mondjuk így van. Nincs is szebb az üres falaknál és egy nappalinál amiben semmi nincs csak ami elkerülhetetlen és más nem is fér be. A "de jó lenne" kategóriát érdemes megszeretni egy kis lakásban, mert minden az lesz.

12. Hát ha neked megéri, hogy fél-egy évvel kevesebb ideig árulod, cserébe viszont ameddig ott laksz teljesen rosszul érzed magad, akkor uccu neki, illa-berek, nádak-erek hajrá előre.

Természetesen ha a posztban arra gondoltatok hogy valaki lecseréli a 400nm-s házát egy 150nm-s házikóra, mert már csak 2 nyugdíjas, akkor nem szóltam.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.05. 16:01:39

@Hujber Tünde:
" minél kisebb/kevesebb, annál jobb elvét követi és hirdeti."

Sőt, ha egyáltalán nincs lakásunk/házunk, az az ideális, mert annál kevesebb/kisebb már nehezen lehet, nem?

Void Bunkoid 2015.05.07. 13:27:34

@ivivan: a 180 azért kicsit már ijesztően nagy :) ha belegondolsz, hogy tök privát szférának azért - tekintsük most az állapotot ideálisnak, hogy a család tagjai szóbaállnak egymással, meg szívesen vannak közös térben/nappaliban, étkezőben, még ha nagy gyerekek is vannak - doszt elég egy 10-12 négyzetméteres szoba. Ez három gyerekkel KÜLÖN szobának számolva, plusz apuanyu hálószobája is 48 m2, plusz a hozzávaló étkező-konyha-fürdőszoba kontingensek, ha mondjuk számolunk egy jó nagy, 40 négyzetméteres nappali-étkezővel (azért az már MARHA nagy, 4-szer 10 méter már majdnem akkora, mint egy kisebb osztályterem...), plusz a többik, akkor lakásonként bizony simán ki lehet jönni akár 110-120 négyzetméterből (ha a konyha-étkező van egyben, akkor az nagyobb, a nappalinak meg nem kell akkora hodálynak lennie értelemszerűen).

Ugyanezt nézve 180 négyzetméter már egy palota. Csak saját tapasztalatként mondom, amikor még otthon laktam családdal-testvérekkel minden egy 190 négyzetméteres házban, volt három teljes értékű (még csak nem is 10 négyzetméteres) szoba, amiben SENKI nem lakott igazából. Viszont gyűlt benne a mindenféle kacat, amitől egyre nehezebb volt őket kitakarítani :P

Beer Monster 2015.05.07. 18:19:03

@Void Bunkoid: Csakhogy egy 10-12 m2-es szoba iszonyú szűk, menekül ki belőle az ember.

ivivan 2015.05.07. 20:19:54

@Void Bunkoid: A 10-12m2-t nem nevezném szobának - eleve 12m2 fölött tekintünk egy helyiséget teljes szobának, az alatt félszoba. Igazából szerintem a 16-20m2 az, ami egy hálószobának jó, ha ennél kksebb, akkor csak arra való, hogy aludjunk benne. Szóval 3 gyereknek 3x20m2 + szülőknek egy 30m2-es. A nappali + konyha + étkező egyben 50-60m2 is lehet (és nem praktikus, ha nagyon hosszúkás - egy 7x8 méteres például elég jó, ami 56m2). Már 130m2-nél tartunk és még nincs dolgozó szoba egy sem. Ha valakinek helyigényes hobbija van (teszem azt szeret varrni), akkor ahhoz is kell egy szoba, aztán ha szerettek vendégeket fogadni, akkor jó ha van vendég szoba. Esetleg egy második nappali, hogy mégse a konyhában legyetek mindig.
A 180m2 egyáltalán nem nagy, ha sokat vagytok otthon és van tevékenység, amivel kitöltitek. Persze, ha csak a tévét bámuljátok egész nap, akkor kicsi is elég.

Ismerek olyan házaspárt, aki bőven 200m2 fölötti házban lakik kettesben - és inkább kicsinek érzik, mint nagynak, mert imádnak vendégeket fogadni. Szóval nagyon egyénfüggő... Erre írtam, hogy a fölösleges szoba drága, de ha hiányzik egy szoba az is nagyon kényelmetlen...

Void Bunkoid 2015.05.08. 05:54:23

@ivivan: az a baj, hogy te a monarchiás nagypolgári tempóban gondolkodsz, "jó ha van második nappali", azaz szalonnal, gardróbbal, anyámkínjával :)

"Persze, ha csak a tévét bámuljátok egész nap, akkor kicsi is elég". Alapvetően azért - szerintem, de ezek szerint te NAGYON otthonülő vagy - az embert nem arra tervezték, hogy egy helyben ücsörögjön, még ha az egy kétszáz négyzetméteres "territórium" is. Nyugdíjasan meg igazából már nem fog zavarni az egésznapos tévézés :)

De úgy alapvetően, látszik a hozzászólásaidon, hogy te soha az életben nem laktál még panelházban - a legtöbb átlagos panellakás kb akkora, mint amekkorát te nappalinak elképzelsz, és működik. Meg még nappalija is van. És vendégeket is lehet benne fogadni - igaz, hogy akkor össze kell rendeződni, és vannak, akik egy szobában fognak aludni, de - persze tudom, kinek a pap, kinek a papné - én azért nem szívesen tartanék fenn/takarítanék/télen fűtenék olyan plusz szobákat, amikben éves szinten 6-7-10 napot ha lakik benne valaki. A lakásom az én lakásom, rám (meg az én családomra) van méretezve - és nem egy kib*szott szálloda :)

ivivan 2015.05.08. 07:21:07

@Void Bunkoid: Kétségtelen, hogy inkább otthonülő típus vagyok - sok-sok háziállattal. Ezért - is - gondolom azt, hogy a kis lakás / ház nem feltétlenül előny.

Egyébként laktam panelban és most is egy 60m2-es lakásban lakom. Tudom, hogy lehet lakni egy ilyen kis lakásban is, és azt is tudom, hogy jelentős kompromisszumokkal jár. Legalábbis nekünk. De azt is tudom, hogy van, aki csak aludni jár haza, ezért neki még nagy is. Ahogy már többször is írtam: ez egyén és használat függő.

A vendégszoba szerintem is csak akkor kell, ha rendszeresen fogadsz vendégeket - az általam említett ismerős szinte minden hétvégén tart egy kis összejövetelt. Az évi 1-2 alkalomért természetesen én sem tartanék fönt egy vendégszobát.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.08. 07:50:28

@Void Bunkoid: Nagyon nem jól számolsz.
Egy szoba a gyereknek az inkább 15 nm.
3 gyerek, az már 45.
Szülők hálószobája 20, eddig 65.
Két fürdőszoba az is együtt olyan 15, tartunk 80-nál.
Konyha + étkező megint 20, az már 100.
Nappali 30, eddig 130.
Két gardrób, máris 140.
Kell még két WC, valami előszoba féle, plusz a közlekedők, és bőven 150 nm felett járunk.
És ez még nem is egy hodály, csak ahol a tényleg kényelmesen szellős kezdődik.

Családi háznál aztán bejönnek még olyan mókák, mint pince, garázs, stb. is.

Void Bunkoid 2015.05.11. 09:01:26

@panaszmuki: ez amúgy - de már feljebb is írva volt - embere válogatja.

Pl én NEM igénylem a hodály méretű szobákat (hülyén hangzik, de hálószobának a 20 négyzetméteres már az), mert én nem a "gyűjtögető" típus vagyok, így bármilyen hülyén hangzik, én egy 10-12 négyzetméteres hálószobában is elvagyok, és nem érzem szűknek...

Aki persze szeret mindent megtartani, tárolni, no ott igen, kell a hely a hatvanadik tibeti elefántszobrocskának, a negyedik állólámpának, hintalónak, kondigépnek, mittomén :)

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.11. 09:05:43

@Void Bunkoid: Egy normális méretű (180×200 cm-es) franciaágy, és az, hogy körbe tudd járni 3 oldalról, elfoglal minimálisan 11,2 vagy 11,4 nm2-t, attól függ, melyik oldalával tolod fel a falra.
Szóval egy 12 nm-es szobába pont befér, esetleg két éjjeliszekrénnyel, hogy a ruhádat ne a földre kelljen este dobni, és az ajtó meg rányílik az ágyra.
Kényelmes és praktikus lehet.

Beer Monster 2015.05.13. 01:00:38

@Void Bunkoid: Csak alvásra persze valóban nem gond a 10-12 m2-es háló.

Irbisz 2015.05.13. 17:15:33

@panaszmuki:
"Egy normális méretű (180×200 cm-es) franciaágy, és az, hogy körbe tudd járni 3 oldalról, elfoglal minimálisan 11,2 vagy 11,4 nm2-t, attól függ, melyik oldalával tolod fel a falra."

ez a 11,2 m2 hülyeseg, mar ne is haragudj. Ha a rövidebbik oldala falhoz fel van tolva, akkor maximum az egyik oldalon a bemenetel miatt kell plusz 50-60 cm bejaras (1 meter, ahogy te szamolod, szumobirkozo-meretu embereknek kell), azaz 2,4*2 meter kell az agyra, mert a korbejarashoz szukseges masik 2 oldal az magahoz a szobahoz tartozik, ertelmetlen csak az agyhoz szamolni mint egy korlattal elszeparalt, csak ahhoz tartozo teruletet.

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2015.05.14. 06:34:29

@Irbisz: Nem a 11,2 m2 a hülyeség, hanem az 50-60 centi hely.
Egy átlagos hűtő 60 centi széles.
Ez a szélesség közlekedni édeskevés.
Nem véletlenül nem engedélyezik már a 60 centis ajtókat még WC ajtónak sem már...
Egyébként meg képzelj el egy szobát, ahol bent van az ágy, 3 oldalon meg körben 50-60 centire van a fal.
Az nem szoba, hanem hálófülke. És még a legegészségesebb emberből is hosszú távon klausztrofóbiás érzéseket fog kiváltani, ha egy szoba szélessége és hosszúsága is csak közel annyi, mint a magassága.
Ez maximum egyetemi albérletnek jó, egy egészséges felnőtt embernek hosszú távon édeskevés.
Én nem vagyok egy nagy darab ember, de 50 centin nem tudok kényelmesen közlekedni, vagy a falat súrolnám, vagy az ágyba rugnék bele állandóan.
Arról nem beszélve, hogy egy akkora "szobába" még egy kis akasztós ruhásszekrény sem férne be, tehát a ruháid tárolása máshol foglalná a helyet, ergo a lakás összterületét így sem tudnád kisebbre venni.

Beer Monster 2015.05.16. 12:49:57

A cikk viszont nem arról szólt, hogy 40 m2-eken kell szorongni, hanem hogy egy 70-80 m2-es lakásban jobban érezheted magad, mint egy 700-800 m2-esben.

Isoflurane 2016.11.10. 13:31:24

Én olvasom az eredeti bologot, ahonnan ez a bejegyzés fordítva lett és a kommentek alapján szerintem az a gond, hogy csak le lett fordítva, de nem lett kontextusba helyezve a dolog. Az eredeti blog amerika tollból születik, amerikaiaknak, amerikaiaktól. Na most itt magyar méretekkel kezdtek vitatkozni, aminek nem sok értelme van. Amerikában 300-500 négyzetméteres házakból költöznek kicsibe, így ott már 120-150 m2 is kicsinek számít ahhoz képest. Az eredeti cikk legelős kommentelője is büszkén meséli, hogy ők egy házaspár és ők is kicsit vettek, kb. 110-120 m2-t, kettejüknek. Ami nekünk már nagy, (vagy egyes jövedelmi sávban a normális) nekik az a kicsi, a megszokott dupla nappalis stb. hodályaikhoz képest. Amilyen pici panel méreteket itt felhoztak többen, hogy már pedig az nem kényelmes és punkt, hát persze, az eredeti cikk véletlen se akkora méreteknek kampányol, sőt akkorák hallatán a lelkes minimalizálók is megkérdeznék, hogy egyáltalán legális gyerekkel ekkora helyen nyomorogni? Ki se adnak egy családnak akkorát.
süti beállítások módosítása