A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

És már csak 8 méter van a hűtőszekrényig!

2015. február 02. - Hujber Tünde

Éppen blogoltam, amikor belém villant, hogy ej, de jó lenne inni egy pohár tejet. Aztán a következő villanás az volt, hogy milyen igaza volt Pálferinek, amikor egy régebbi előadásán elmesélte, hogy annyira szereti a kólát, és annyira utálja, hogy messze van a hűtő, hogy hűtőtáskában bent tartja a szobában maga mellett, és (ééés!) mivel az üres dobozokkal megint csak ki kellene menni a konyhába a szemeteshez, ezért egy szemetest is rendszeresített a hűtőtáska mellé. Érdekes módon, a közönség nagy része ezen jót derült. Én inkább bólogattam.

Szóval nekem is az villant be, hogy de jó, hogy a szobaajtóig csak 3 métert kell megtenni az íróasztalomtól, mert  onnan már csak 8 méter van a hűtőszekrényig! Mert az előszoba 4 méter hosszú, a konyha szintén, és a hűtőszekrény a konyha legtávolabbi végében van. A bejáratnál a mosógép foglal helyet, pedig melyik eset fordul elő gyakrabban: az, hogy hirtelen felindulásból kimosnál valamit, vagy az, hogy hirtelen felindulásból innál egy üveg sört?

Odáig már eljutott a háztartási ergonómia és egyszerűségre törekvés, hogy már tudjuk, milyen magasnak kell lennie a konyhapultnak, vagy tudjuk, merre kell nyílnia a hűtőszekrénynek, hogy kényelmes legyen, esetleg egy magasabb szinten már azt is alkalmazzuk, hogy milyen sorrendben kövesse egymást a hűtő-tűzhely-mosogató kombó, de azért van még hova fejlődni.

És az is felmerült bennem, hogy tulajdonképpen mi az ördögért is kell nekem 11 métert caplatni oda, és ugyanannyit vissza bármiért is? Pedig a lakás, amiben lakom, nem nagy, csak 42 m2. Mi lenne, ha 100 lenne? A fél életemet azzal tölthetném, hogy a házon belül megyek A pontból B pontba, esetleg lépcsőzéssel súlyosbítva. A lakásaink, házaink tele vannak holt terekkel, amiket nem használunk másra, csak arra, hogy rajtuk áthaladva eljussunk A-ból B-be. Igen, nagyobb családnak nagyobb ház kell. De láttam én már 3-4 tagú családot 150 m2-en élni.

Hát ezért (is) szeretnék inkább miniházban élni. Miért vágynak az emberek óriási házakra a család méretétől függetlenül?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr737097459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása