A kevesebb az új több

Csak egyszerűen!

Csak egyszerűen!

Kihívás 2015 - az első lista

2015. január 20. - Hujber Tünde

Már ezerrel pörög a Kihívás 2015 - Szabadulj meg 100 tárgyadtól 1 év alatt 2015-ben is! Nevezni bármikor lehet, nyeremények is vannak, csupán kommentben kell közzétenned, hogy te mitől szabadultál meg.

Kedvcsinálónak lássuk, nekem milyen az első idei listám.

1-2. Amikor az év végén készülődünk a következő évre, abban az a jó, hogy egy csomó dologtól meg lehet szabadulni. Én például - okulva a korábbi hibámból - azon nyomban megszabadultam a 2014-es határidőnaplómtól és asztali naptáramtól, amint kitöltöttem a 2015-ös évrendezőt. Az évrendező kitöltéséhez még szükség volt rájuk, de utána irány a kuka!

3-4. Sikerült 2 könyvet is eladnom az interneten, így egy kis év elejei bevételem is lett.

5. Sőt, egy pár cipőt is eladtam, így még további kis bevételem lett. :) 

6. Közben veszteség is ért. Már jó pár hónapja, hogy rejtélyes körülmények között kicsorbult a kedvenc bögrém. Jellemző, hogy ilyenek mindig az ember kedvenc bögréjével történnek. Párszor még próbálgattam, hogy nem ott iszok belőle, ahol csorba, de nem vált be. Ez már nem ugyanaz a fíling. Így hát kiraktam a hajléktalan kukázóknak.

7. Sikerült - bár ez csak véletlen volt - megszabadulni egy konyharuhától is. Nem volt más kéznél, amikor meg kellett gyilkolni egy pókot. Utána meg már gusztustalan volt, mert nagy volt a pók. Bár alapvetően, mint konyharuha is már a végét járta, így tulajdonképpen még utoljára fontosnak érezhette magát.

8-9. Mostanában olyan sok ötletem van a blogjaim és indulóban lévő kis vállalkozásom kapcsán, hogy két tollam is kifogyott. Dupla öröm!

És ezzel tulajdonképpen már teljesítettem is a januári penzumot (2 tárgy/hét)

Te mitől szabadultál már meg?

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszeruen.blog.hu/api/trackback/id/tr237082145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

színesgumilabda 2015.01.23. 19:57:48

Nálam gardrób és lakástakarítás volt a januári feladat, amiben körülbelül 30 könyv és 80 ruhadarab hagyta el a lakást. Nagoyn nagy gyűjtögető voltam, és most remekül érzem magam a dologtól. :)

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.01.24. 08:54:04

@színesgumilabda: Ez igen! Terv túljesítve! És most már egy felesleges holmi sincs a lakásban?

színesgumilabda 2015.01.24. 14:09:05

Köszönöm! Az az igazság, hogy még mindig nagyon sok minden van, főleg olyasmik összegyűjtve, amik jobb állapotúak, és nem tudom mit kezdhetnék velük - főleg ebben a mennyiségben. :)

Hujber Tünde · http://egyszeruen.blog.hu 2015.01.24. 14:13:07

@színesgumilabda: Vatera, olx, jófogás - ha pénzt akarsz belőlük csinálni. Ha nem vagy ennyire "pénzéhes", ajánlom az adományboltokat. Te beviszed ingyen, ők eladják pénzért. Kisebb dolgok párszáz forintért mennek el, de vannak bútorok is pár ezerért. Nem bizományi, tehát te a pénzből nem látsz semmit. :)
süti beállítások módosítása